2012-03-05 22:27
Kékvölgy a csúcson
A Kékvölgy C nyerte a III. Gyermek Kupát az U13-as korosztályban. A Szentendrén rendezett fordulóban kilenc csapat vett részt, így klasszikus döntő nem volt. A kispesti Waldorf-suli csapata, amely az első két körben győzött, ezúttal 2. lett.
eFBé Kilenc csapat mérkőzött Szentendrén a III. Gyermek Kupán március 3-án, szombaton. Az U13-asok küzdelmének ez volt a harmadik felvonása a 2011/2012-es szezonban, és az első olyan, amit a Kékvölgy C csapata nyert meg. A Kékvölgy Pilisszentlászlói Waldorf Iskola együttese az A csoportban a KIWI SE 1. és a Hatvani KK 2. csapata ellen játszott. Imponáló, 24-4-es pontaránnyal abszolválta a két mérkőzést. Az eddigi két Gyermek Kupát megnyerő PiciKIWI 17-2-t produkált összesítésben a Bármező 1. és a KIWI SE 3. ellen. A harmadik csoportot a Hatvani KK 1. csapat nyerte meg – ez volt a legkiegyensúlyozottabb csoport, a dunakeszi Bárdos és a HKK közötti meccsen dőlt el a csoportelsőség, a KIWI 2. ebbe nem szólhatott bele.
A délelőtti etap után rövid pihenő következett, majd a délutáni helyosztók köre. Itt a három csoportelső játszott körmérkőzést, hogy döntsön a dobogós helyezésekről. A csoportmásodikok a 4-6., a harmadikok a 7-9. helyért rivalizáltak. A döntőnek is beillő Kékvölgy C–PiciKIWI csatát ezúttal a pilisszentlászlói waldorfosok nyerték a kispestiek ellen. Erdei Attila tanítványai 5-1-re diadalmaskodtak, és miután korábban a hatvaniakat ugyancsak legyőzték, megérdemelten vihették haza az aranyérmeket a III. Gyermek Kupáról.
III. Gyermek Kupa, Szentendre, 2012. március 3.
Végeredmény: 1. Kékvölgy C, 2. PiciKIWI, 3. Hatvani KK 1., 4. Bárdos, 5. HKK 2., 6. KIWI SE 3., 7. KIWI SE 2., 8. KIWI SE 1., 9. Bármező.