2012-03-05 06:12
Székely gála
Lépéselőnybe került az ISK-HSC Csíkszereda a Vasas ellen az ifjúsági bajnokság elődöntőjében. Az erdélyieknek sikerült jobban a regenerálódás, hiszen a második összecsapás után alig egy nap telt el. A 9-2-s győzelemmel az erdélyiek 2-1-re vezetnek az összesítésben. A Vasas eddigi legnagyobb vereségét szenvedte az idényben.
eFBé Négy-három, ami ebben az esetben nem végeredmény, hanem a napok alatt lejátszott Vasas–Csíkszereda ifibajnoki elődöntők száma. A Jégpalotában csütörtök és szombat után újra egymásnak feszült a két együttes, ahol az volt a kérdés, hogy a rájátszásban és az elődöntőben igencsak kétarcú piros-kék garnitúra melyik formáját hozza.
A kanadai táblázaton éllovas Tranca góljával négy perc után szerzett vezetést a Csíkszereda, ám az előny fegyelmezetlenség miatt hamar elillant: rossz sorcserét követően eggyel több csíkszeredai tartózkodott a jégen. A játékvezetőktől kapott két perchez képest azonban Fliszár Zalán lövése fájt jobban: a Vasas támadója Varga Olivér passzából egyenlített. Szünet előtt a csapathibát a büntetőpadon letöltő Tamás Nándor szerezte vissza a székelyeknek az előnyt.
A második, majd a harmadik harmadban aztán megállíthatatlanul siklott a Tranca, Okos, Hildebrand csatártrió, legyen szó gólról, vagy azt érő átadásról. Asszisztok terén Egyed Róbert is jeleskedett, valamint a kapuba visszakerülő Onodi Ottó teljesítménye is említést érdemel.
A mérkőzést a sok gól mellett megannyi kiállítás is jellemezte, sőt, a hajrára komolyabban is elszabadultak az indulatok: a Vasasból Postás Ciprian, a csíkszeredaiaktól Tranca Dániel kapott nagybüntetést.
Hétfőn a másik párosításból a Sapa Fehérvár már a fináléba kerülhet, ha ezúttal idegenben, a Jégpalotában is legyőzi a MAC legjobbjait. A Vasas–Csíkszereda összecsapás március 6-án, kedden folytatódik: az erdélyiek vélhetően dűlőre vinnék a dolgot, hiszen a következő hétvégén hazájuk bajnokságában folytatják a rájátszást.
Az ifik pontvadászatában lassan kialakul a végső sorrend. Ami már szombaton eldőlt: a 8. helyért zajló rájátszásban a második mérkőzést is megnyerte a Crvena Zvezda, így az MTK lett a 9. A Novi Sad Stars a hétvégén kétszer is legyőzte a Dab. Doclert, ami azt jelenti, hogy szinte biztosan játszhat az 5. helyért: ehhez két meccsen egy pontot kell szerezniük az MVSI-DHK ellen.