2012-03-08 17:13
Udvariatlan vendéglátók
Március első hétvégéjén az elődöntőket rendezték a férfi junior NB I-ben. A talpon maradt tíz csapat három csoportban küzdött az országos fináléba jutást érő helyekért: minitornát rendeztek Dunaújvárosban, Kaposváron és Kecskeméten is.
Nagy-Pál Tamás Kaposváron – a házigazda FINO mellett – a Csepel és a Vegyész RC Kazincbarcika szerepelt. Az első találkozón a vendéglátók a fővárosi csapattal játszottak, és nagyon sima győzelmet arattak. Mindhárom szettben kidomborodott a két együttes közötti jelentős különbség, a vége sima 3-0. A Csepel a Vegyésznek is csak az első játszmában okozott gondot: ekkor fej-fej mellett haladt a két társaság, játszmalabdája is volt a budapesti gárdának, de nem élt vele, míg a Barcika igen. Az együttes 27-25-ös győzelme után a többi szettben már nem hagyta ennyire kibontakozni ellenfelét, így 3-0-ra nyert. A csoportdöntőben a Kaposvár folytatta remek szereplését, igaz, nagy tétje már nem is volt a meccsnek, hiszen mindkét csapat a hatos döntőben érezhette magát. A FINO ezúttal is 3-0-ra győzött, így csoportgyőztesként jutott a fináléba. Dunaújvárosban a vendéglátó Dunaferr SE, a MAFC-BME-MAPEI és a Szolnoki Főiskola RKSI szerepelt. Itt is remekeltek a házigazdák: könnyedén intézték el a MAFC-ot 3-0-ra. A Szolnok jobban megszenvedett a BME ellen. Az első szettben szoros végjátékban aratott kétpontos győzelmet, a második elején pedig hagyta meglépni ellenfelét. Nem is tudott felzárkózni a játszma végéig a Tisza-parti alakulat, tízpontos vereség lett a vége. A folytatásra már nem tudta hozni a MAFC ezt a szintet, a szolnoki fiúk így újra megszerezték a vezetést, majd a negyedik játszmát is megnyerték, így továbbjutottak. A csoportdöntőn csupán a második felvonásban voltak egyenlő partnerek a dunaújvárosiak ellen, azt a szettet meg is nyerték, de a harmadikban csupán 12 pontot ütöttek össze. Ez a találkozó is 3-1-el ért véget, a Dunaferr csoportgyőztesként ment tovább. Kecskeméten négy csapat vett részt a tornán, de itt is csak két továbbjutó hely volt kiadó. A KALO-MÉH Kecskeméti SE először a Dági KSE ellen lépett pályára, s 3-0-ra nyert. A Sümegi RE a DEAC ellen gyűjtötte be első győzelmét. A sümegiek jobban koncentráltak a hajrákban, a győztes pontokat ők vitték be, így megérdemelt volt a 3-0-ás sikerük. A Kecskemét és a Dág mindkét ellenfélnél jobbnak bizonyult, így mindkét garnitúra továbbjutott a csoportból.