2012-03-11 22:06
Egér elintézte
A Vasas gyermekcsapata legyőzte az UVSE-t és két pontra megközelítette a listavezető lilákat, akiknek ez volt a második bajnoki veresége, újra a Vasastól. A serdülőknél az Eger esélyt sem hagyott a BVSC-nek. A 15. bajnoki fordulóban a Komjádiban és a Szőnyi úton is forrt a víz.
eFBé Második vereségét szenvedte el az UVSE gyermekcsapata a bajnokság A csoportjában. A 15. fordulóban a Vasas vendége volt az UVSE, a rangadósorozatot a serdülők kezdték. A piros-kékek tették ezt jobban, ám 3-1 után az első pihenőre már 3-3-al úsztak a csapatok. Nem állt meg Benczur Márton csapata és a második negyed 5. percében Kovács Kevin gólja után már 5-3 volt az eredményjelzőn. Az első félidő utolsó támadásában Szedmákról állították ki Windisch Kristófot, Görbics pedig bevette az angyalföldi kaput a szépen kijátszott akció végén. A folytatásban is a lilák akarata érvényesült, a korosztályában veretlen UVSE könnyedén nyerte a mérkőzést 15-10-re.
A Komjádiban az újpesti gyermekcsapat próbálta tartani a lépést a Vasassal a harmadik negyedben is – másfél percig úgy tűnt, sikerül. Burián Gergely góljára azonnal jött Vadovics válasza (6-5), attól kezdve viszont négy piros-kék találatra nem volt ellenreakció (10-5). A Vasasnak nem volt más dolga a hátralévő nyolc percben, csak az, hogy tartsa az előnyt: ez a végül fél tucat találatig jutó Szatmári Kristóf vezérletével sikerült, 12-8-ra nyert Váradi Ákos csapata és 2 pontra megközelítette az UVSE-t. A lilák egy meccsel kevesebbet játszottak, így ha megnyerik az elmaradt találkozójukat, lazíthatnak a hurkon.
A Szőnyi úton már két negyed után biztos volt az egri előny, a BVSC ráadásul a folytatásban sem tudott megújulni. A Hajek, Serley, Selley trió idei legrosszabb formáját fogta ki – a szerencsétlen időzítés teljesen egyoldalúvá tette a találkozót. Míg a BVSC-ben összesen három játékos volt eredményes, addig az Egerben háromszor ennyi. A hazaiak 15 forduló alatt négyszer kaptak tíz, vagy annál kevéssel több gólt – a 16 egri találat mindössze hét zuglóival szemben mindenképp megdöbbentő, negatív rekord. A Heves megyeiek ellenben elmondhatják magukról, hogy a gyenge őszi idénykezdet után mostanra igazán magukra találtak. A Szőnyi úti siker pedig azt jelenti, hogy az Eger pontszámban behozta a BVSC-t. Egymás elleni eredményeik alapján pedig meg is előzte és jelenleg a 3. helyen áll.
Mindkét helyszínen az ifik zárták a napot, egyiken sem lehetett kérdés a hazai siker: míg a Vasas és a BVSC a dobogón tanyáznak, az Eger és az UVSE ebben a korosztályban a középmezőny. A piros-kék ifik hamar döntésre vitték a dolgot a lilák ellen. Varga Dániel vezérletével a félidő 8-2 volt, a vége 13-6.
