2012-03-11 13:41
Nekik tíz
A Ness Hungary NB II-es bajnokság Nyugati csoportjában a kilenc mérkőzés óta veretlen Videoton Puskás Akadémia a Paks II csapatát fogadta. Győzni nem tudott ugyan a felcsúti gárda, de folytatta príma szériáját.
UP-info Remek iramban kezdődött a találkozó, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A 16. percben Máté szabadrúgása zúgott el nem sokkal a kapufa mellett, majd nem egy újabb rögzített szituációnál volt szemfüles: át akarta emelni a kinn álló kapust, de Kiss óriási bravúrral szögletre mentett. A szünetig még Molnárnak és Máténak is volt egy-egy jó lövése, amely nem sokkal kerülte el a vendég kaput. A második játékrész elején Farkas bombáját védte Kiss; mind jobban érett a hazai gól. A 70. percben aztán nehéz helyzetbe került a Puskás Akadémia: először Farkas, majd öt perc múlva Margitics is piros lapot kapott. A paksiak nem tudtak élni a kettős emberelőnnyel, nem találták a rést a hazaiak védelmén, így gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó. A Vidi tíz mérkőzés óta veretlen a másodosztályban. – Tipikus egygólos meccs volt, melynek megszerzéséhez, főleg az első félidőben, mi álltunk közelebb. A játékvezető keményen belenyúlt a meccsbe a két érthetetlen kiállítással, így nagyon nehéz helyzetbe kerültünk a Tatabánya elleni rangadó előtt. Aminek örülök, hogy volt tartás a csapatban, és kilenc emberrel is sikerült úgy játszanunk, hogy ellenfelünk helyzetet sem tudott kialakítani – nyilatkozta Hartyáni Gábor szakvezető a mérkőzés után a Vidi.hu-nak.