2012-03-12 18:21
Henri aranyai
A díjugrató Kovács Henri tavaly október óta Franciaországban tréningezik a korábbi világklasszis Hervé Godignon irányításával. A magyar lovas március elsején első komolyabb nemzetközi versenyén is elindult Nice-ben, s nem rossz eredményt ért el.
UP-info – Az utazás jól ment, ami azért fontos, mert olykor nem egyszerű 1000 kilométert megtenni a lovakkal. Félúton Lyon felé, megálltunk egy istállónál, hogy a lovak pihenhessenek 6-7 órát – mondta Henri a MOL-csapatnak az utazás nehézségeiről. A verseny szerdai napján a fiatal lovak versenyén Henri Rose-al és Rigoladóval is elindult. Mindkét lóval hibátlanul ment, így a viadal szabályainak megfelelően saját magával végzett holtversenyben az élen. Csütörtökön ismét makulátlan volt mindkét lóval a teljesítménye, viszont a tempója nem volt olyan jó, így 10. lett. Ekkor már az „öregek” is a mezőny tagjai voltak. Pénteken következett az első igazi fontos verseny, a 145 centiméteres akadályokkal nehezített pálya. Ebben a számban az első hat helyezett világranglistapontokat szerzett. Henri Carolusszal az alappályán és az összevetésben is hibátlanul lovagolt, így az előkelő, 4. helyen végzett. Henri szombaton is folytatta remek teljesítményét: 135 centiméteren Quedggel csak hajszálnyival csúszott le az aranyéremről. Az alappálya hibátlan volt, az összevetés is, viszont tíz századmásodperccel lassabban teljesítette, mint a későbbi győztes. 130 centiméteren pedig Offsetet lovagolta, és a bronzérmet sikerült megszereznie. Vasárnap következett a fiatal lovak döntője, ahol Rigoladdal az első helyen végzett az ifjú tehetség. A 135 és 140 centiméteres pályán egyaránt második helyet szerzett Quelle Reinnel és Agropoint Cassiussal. Az 1 csillagos nagydíjban pedig újabb aranyérmet szerzett Offset hátán. – Szuper napom volt, hihetetlenül örülök, erre még én sem számítottam – mondta örömmel a hangjában.