Március 10-én, tizenhatodik alkalommal rendezték meg Miskolcon a hagyományos nemzetközi úszóversenyt a víz világnapja alkalmából. A vetélkedő célja az, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára. A viadal ezúttal is sikeres volt: 345 versenyző nevezett rá.
Krecsik Adrienn Az ENSZ 1992-ben nyilvánította március 22-ét a víz világnapjává. Azért, hogy minden évben felhívja a figyelmet a víz jelentőségére. A szervezők idehaza a hét végén megrendezett úszóversennyel szerették volna felhívni a figyelmet a víz mindennapi szerepére és fontosságára.
1997 óta minden évben megrendezik az úszóversenyt, amelynek a hét végén a Kemény Dénes Sportuszoda adott otthont. Többségében 6-14 éves korú gyerekek vettek részt, összesen 345 versenyző indult 22 versenyszámban.
Hölcz Péter, a versenybíróság titkára elmondta, hogy a sok éves múltra visszatekintő viadal először városi versenynek indult, majd az évek során megyei szintre nőtte magát. Volt idő, amikor amatőr számokban is elindulhattak a miskolci általános- és középiskolák négyfős váltói.
– Ez az idei évben kimaradt, és nem azért, mert az amatőröket ki akartuk zárni, hanem mert a sportuszodában lehetőség van szintidőket úszni, így óriási volt az érdeklődés. Ez vonzotta ide leginkább a versenyúszókat. Jöttek Székesfehérvárról, a Jövő SC-től, a Budapesti Honvéd Sportegyesülettől, Egerből, a legtöbb nevező környékbeli volt, ám a Felvidékről, Kassáról, Marosvásárhelyről és Erdélyből is érkeztek sportolók. Mindennek borzasztóan örültünk – tette hozzá Hölcz.
A gyerekek számára másféle vetélkedőt is rendeztek: a csapatoknak kvízkérdésekre kellett válaszolniuk „vizes” témában, s a helyes megfejtők között a jeles nap húsz éves évfordulója miatt húsz darab Aréna úszósapkát sorsoltak ki.
– Nem is az volt a lényeg, hogy helyesen válaszoljanak, hanem, hogy legalább a kérdéseket elolvasva gondolkodjanak el rajta, esetleg nézzenek utána. Szerettük volna, ha foglalkoznak a gyerekek a témával – fogalmazott Hölcz Péter.
Részletes eredmények az Eredmények/Nemzetközi menüpontban.