UtánpótlásSport
2025. szeptember 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2012-03-16 12:10

Diákok olimpiája

Március második hétvégéjén Székesfehérvár adott otthont az országos diákolimpia döntőjének. A Csitáry G. Emil uszodában az I. és II. korcsoportos versenyzők vetélkedtek.

Krecsik AdriennAz általános iskola 1-4. osztályos tanulói a megyei, illetve a budapesti döntőkben elért eredményük alapján jutottak tovább, a fináléban mell-, hát-, és gyorsúszásban mérték össze a tudásukat. Az egyéni versenyek mellett a II. korcsoportosoknál 4x50 méteres gyorsváltóban is hirdettek bajnokot. A viadal a szervezők tájékoztatása szerint jó hangulatban zajlott, és igen kiváló verseny volt, ami érthető is, mivel ide már a legjobbak érkeztek a selejtezőkből. Egy számban átlagosan húsz úszó indult, ám sokan távol maradtak betegség miatt. Az eredményeket nézve, komoly meglepetés nem ért senkit, leginkább azok a nevek és arcok köszöntek vissza az élmezőnyben, amelyekkel már rangosabb versenyek alkalmával is találkozhattunk. Habár ennél a korosztálynál gyakran előfordul, most nem született országos csúcs: – Általában azért bővelkedünk rekordokban az ilyen versenyek alkalmával, mert a kisebbek egyenletesebben teljesítenek, az év bármely szakában számíthatunk kiugró teljesítményre. A nagyobbak célirányosan tréningeznek, és a felkészülés egyes fázisaihoz mérten teljesítenek egy-egy viadalon. Ha összehasonlítjuk az országos csúcslistát a viadal jegyzőkönyvével, láthatjuk, hogy a versenyzők bizony nem sokkal maradtak el a rekordoktól – mondta el honlapunknak Sárdi Ákos, a versenybíróság titkára. Az úszóedző értékelte is a hétvégét: – Nagy mezőny jött össze, korrekt verseny volt, az úszósport és versenyúszók számára nem számottevő, az amatőr gyerekeknek viszont igen. Annak ellenére, hogy az igazolt sportolók felkészülésében nem ez a megfelelő időszak arra, hogy ezekben a számokban megméressék magukat, szép eredmények születtek. Habár tudom, sokkal többre is képesek. Diákolimpiai bajnokok. I. korcsoport. Férfi gyors: Sződi Zsolt (Bolyky Tamás Általános Iskola). Női gyors: Barta Hanna (Paragvári Utcai Általános Iskola). Férfi hát: Molnár Erik (Fabriczius József Általános Iskola). Női hát: Hollántszki Dominika (Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola). Férfi mell: Mészáros Dániel (Belvárosi Óvoda és Általános Iskola). Női mell: Nagy Réka (Csengey Gusztáv Általános Iskola). II. korcsoport. Férfi gyors: Ulrich Botond (Béke Utcai Általános Iskola). Női gyors: Gyurinovics Fanni (Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium). Férfi hát: Horeczky Balázs (Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézmény). Női hát: Gyurinovics Fanni (Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium). Férfi mell: Sipos Zoltán (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola). Női mell: Hamlin Dorothy Susan (Illyés Gyula Általános Iskola és Óvóda). Férfi 4x50 gyors váltó: Pannónia Általános Iskola. Női 4x50 gyors váltó: Pannónia Általános Iskola. Részletes eredményeket az Eredmények/Hazai menüpontban olvashatnak.