UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2012-03-16 10:22

Segítenek a bajnokok

Az első rendezvény felbuzdulva ismét „Örökbefogadó napot” szervez a Hiper SE: az esemény célja, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is megízlelhessék teljes felszerelésben is a vívás szépségeit. Ehhez a vívótársadalom tagjai saját eszközeiknek kölcsönadásával és segítő tanácsaikkal járulnak hozzá. A rendezvény egyik fővédnöke az olimpiai bajnok Nagy Tímea, és örökbefogadó lesz A nemzet sportolója, Kulcsár Győző is .

JSZ A budapesti székhelyű Hiper SE-ben sajátos nevelési igényű, úgynevezett „más fogyatékos”, viselkedési zavarokkal küzdő gyermekekkel foglalkoznak nap mint nap. Ezek a kicsik tehetségesek, kitartóak és nagyon lelkesek, ám rengeteg akadállyal kell szembenézniük. Nehezen integrálódnak a hagyományos értelemben vett egyesületi életbe, és sokszor anyagi oka is van, hogy idősebb korukban már nem tudják folytatni a vívást. Tehetségüket ők is szívesen megméretnék, és ehhez remek lehetőséget teremtettek a szervezők a Hiper Kupával, melyet az idén március 17-én tartanak immár negyedik alkalommal Budapesten, a IV. kerületi Gyermekház Iskolában. A verseny célja a kezdetektől fogva mindig az integráció elősegítése volt, ennek jegyében az idén a felnőttek versenyében a kerekesszékes válogatott tagjai is részt vesznek. Most is bambi- és serdülő korosztályokban rendeznek majd női és férfi párbajtőrversenyeket. Lesz egy másik újdonság is, hiszen ezúttal "Örökbefogadó napot" is tartanak a viadalon. Ahhoz, hogy a tavalyi év végén indult kezdeményezés ismét sikeres legyen, a szervezők elsősorban a vívótársadalom tagjainak támogatását kérik. A legtöbbet azzal tudnak segíteni, hogy, ha csak egy napra is, de kölcsönadják vívófelszerelésüket a Hiper SE kezdő tanítványainknak, s mellette törődnek is a kiválasztott növendékekkel. Néhány jó tanács és a sport közös öröme teheti majd számukra igazán felejthetetlenné ezt a napot is. Az első hasonló kezdeményezés is nagy sikert aratott, többek közt olimpiai bajnokunk Nagy Tímea is „adoptált” gyermeket. Sok kis Hiper SE-s számára az Örökbefogadó napon nyílt először lehetőség, hogy felszerelésbe bújva vívjon, most pedig versenykörülmények között is próbára tehetik tudásukat. Előzetesen több mint 30 örökbefogadó jelezte segítő szándékát, köztük olimpiai, világ- és Európa-bajnokok. A rendezvény egyik fővédnöke lesz Nagy Tímea, s A nemzet sportolója, Kulcsár Győző is pártfogásba vesz majd egy kis tanítványt. IV. HIPER Kupa programja: 2012. március 17. 10:00, bambi leány párbajtőr (2000. 01. 01.és utána született), 10:00, Bambi fiú párbajtőr (2000. 01. 01 és utána született), 14:30, Serdülő leány párbajtőr (1997.01.01.és utána született), 14:30, Serdülő fiú párbajtőr (1997. 01. 01. és utána született). 2012. március 18. 10:00, felnőtt női párbajtőr, 13:00 II. Örökbefogadó nap, 15:00, felnőtt férfi párbajtőr. Helyszín: Budapest, IV. kerület Lakkozó utca 1-5.Gyermekház Iskola Összefoglaló az I. Örökbefogadó nap eseményeiből ITT.