2012-03-19 12:22
Arany gólja aranyat ért
Magyar bajnok a Sapa Fehérvár AV19 ifjúsági csapata, miután a három győzelemig tartó finálé negyedik meccsén legyőzte az ISK-HSC Csíkszeredát. Az erdélyiek a 3. találkozót megnyerték, a negyediken percekre voltak attól, hogy akár egyenlíthessenek összesítésben, amikor jött Arany Máté…
eFBé Bajnokként érkezett az ISK-HSC Csíkszereda a magyar bajnoki fináléra – a székely garnitúra hazájának ifjúsági pontvadászatában lett első, miután a Gyergyószentmiklósnak egy híján kéttucat gólt lőtt két meccs alatt.
A folytatás kevés kockáztatást hozott, mindkét együttes úgy gondolta: az utolsó játékrész legyen a döntő. A székelyek ugyan kellemetlen helyzetbe hozhatták volna magukat, amikor játékkésleltetésért csapatbüntetést kaptak – a fehérváriak nem használták ki az emberfórt. Ugyanez történt ellenkező előjellel a harmadik játékrész derekán, egy korábbi kiállítás miatt a Csíkszereda viszont kettős emberelőnybe került a fehérváriak butasága miatt. Bors lövése erős volt, egyenlített az újdonsült román ifibajnok – egy perccel korábban Dósa gólja még fehérvári vezetést eredményezett. Bő hat perccel a meccs vége előtt Salló Alpár nem bírta a feszültséget, durva játékért kapott nagybüntetést. Egy percre rá Dósától indult az emberelőnyben lévő Sapa akciója. A „cséká” Kocsist hozta játékba, a hazaiak kanadai táblázatán második játékos pedig Arany Mátét, aki Onodi kapujába lőtte a pakkot (4-3). A csíkszeredaiak edzője kockáztatott, Gál Sándor lehozta kapusát, igaz, csak az utolsó fél percben – az így kialakított emberfórt nem tudta gólra váltani csapata.
A 2011/12-es ifjúsági bajnokság győztese a Sapa Fehérvár AV19, míg a bronzéremért a Vasas és a MAC harcol – az első mérkőzést a piros-kékek 4-2-re megnyerték. Március 19-én következik a második összecsapás, Vasas-győzelem esetén harmadikra nem lesz szükség.