UtánpótlásSport
2025. augusztus 23.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2012-03-19 14:47

Címvédés a Szeged-kupán

Szokás szerint ebben a márciusban is megrendezték az ország egyik legnagyobb utánpótlástornáját, a Szeged-kupát. Már két éve két kategóriában bonyolítják le az eseményt, ezúttal mindkettőben a Békéscsabai RSE végzett az első helyen.

UP-info A hagyományos Szeged-kupán ezúttal is rengeteg leánycsapat vett részt, több mint hatszáz sportolóval, így valóban ott volt az utánpótlás-röplabda elitje. Két kategóriában, a kiemeltben és a normálban folytak a küzdelmek, a BRSE pedig mindkettőben a döntőbe verekedte magát, ami a kiemeltben nem számított nagy meglepetésnek. Az alapkategória fináléjában a Szegedi RSE volt a viharsarki együttes második csapatának ellenfele. A BRSE szettveszteség nélkül érkezett a döntőbe, és meg is őrizte makulátlan mérlegét. Az első játszma egy darabig szoros volt, majd a hajrára megléptek a békéscsabai lányok, a másodikat pedig már végig magabiztosan játszva húzták be. Ezzel 2-0-ra nyerték a mérkőzést, amely tornagyőzelmet ért. A kiemelt kategóriában már jóval izgalmasabbra sikeredett a Vasas Óbuda elleni döntő ütközet. Az első szettben erre még sok minden nem utalt, a viharsarki lányok magabiztos játékkal robognak a címvédés felé. A másodikra aztán feltámadt a fővárosi csapat, és kiélezett hajrában megnyerte a játékrészt, ezzel egyenlített. A döntő felvonásra már nem maradt ereje az óbudai csapatnak, a BRSE viszont még ereje teljében volt, így kétszer annyi pontot ütve győzött, ezzel megvédte címét a Szeged-kupán. – Mindenkinek csak gratulálni tudok, hiszen két aranyéremmel, és nagyszerű helyezésekkel tértünk haza. Hatvan gyerekkel versenyezhettünk itt a két nap alatt, ami szintén nagyszerű! Reméljük ősszel is hasonló létszámban érkezünk, és ilyen, vagy még szebb eredmények születhetnek – nyilatkozta Nagy Attila edző a klub hivatalos honlapjának.