UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-03-20 19:39

Szoros meccsek

Március közepén folytatódott az Erima fiú U14-es bajnokság alapszakasza. Két rangadót is rendeztek: a második SZPK-Nokia Komárom a harmadik Phoenix Fireball SE, míg az ötödik IBK Cartoon Heroes a negyedik Torpedo Justitia vendége volt.

Nagy-Pál Tamás Előbbi összecsapás tétje tehát a második hely volt, annál is inkább, mivel mindkét csapat 19-19 ponttal állt a találkozó előtt, a komáromiak csak jobb gólkülönbségük miatt voltak előrébb a tabellán. A hazaiak Hóka Iván révén már a 4. percben megszerezték a vezetést, de Jenei Tamás nem sokkal később egyenlített. A szünet előtti hajrában indultak be igazán a csapatok: Takács Barbara szerzett újból vezetést, de Kiss János fél perc alatt kiosztott egy gólpasszt, majd maga fejezett be egy akciót, így a vendégek mehettek előnnyel a pihenőre (2-3). Kiss a második harmadban egy percig sem bírta: újabb gólt szerzett. Sebrek Dániel unta meg a Phoenix gólcsendjét, és szépített, de az utolsó szó megint az SZPK-é volt: Bondor ütötte meg saját maga második, csapata ötödik gólját (3-5). A záró felvonás elején Farkas Bence gyorsan lehűtötte a hazai kedélyeket, hiszen háromgólosra növelte az előnyt, ezzel eldőlni látszott a mérkőzés. A Tűzlabdák mégis mozgósították utolsó tartalékaikat, és Takácsa Barbara, valamint Illyés Lóránt góljával egy perc alatt csökkentették minimálisra a különbséget. Bondor eszmélt a leggyorsabban a másik oldalon, először kihagyhatatlan helyzetbe hozta Dudás Istvánt, majd saját maga is betalált. A vége 8-5-lett a Komárom javára, amely így bebiztosította második pozícióját, és már csak egy egység a hátránya a Dunai Krokodilok mögött. A másik találkozó is hasonlóan izgalmasra sikeredett, sőt, még ekkora különbség sem volt a csapatok között. A vendég Torpedónak alig kellett egy perc, hogy Téger Károly révén megszerezze a vezetést. Kovács Gábor ütötte a hazaiak első gólját, majd a hajrára is maradt egy gólváltás: Kohári Zsombor és Szelley Áron Krisztián is betalált, döntetlennel mentek pihenőre a csapatok (2-2). Harmadszor is a Torpedo szerezte meg a vezetést Rácz Józsua révén. Sőt, Téger újabb góljával először alakult ki kétgólos különbség a találkozón. A válasz nem váratott sokat magára, Dragolovics Mátyás is feliratkozott a góllövők listájára, de a Mesehősöknek így is hátrányban kellett megkezdeniük az utolsó játékrészt. Téger gyors góljával ez a hátrány pillanatok alatt kettőre nőtt, de az IBK megmutatta, hogy nincs lehetetlen! Molnár Balázs és Takács Roland gólja után döntetlennel fordultak a csapatok az utolsó hat percre! Várható volt, hogy ekkor már egyetlen jól eltalált labda elég lesz a győzelem megszerzéséhez, és az idegek csatáját végül a vendégek bírták jobban: Farkas Benjámin talált be kevesebb, mint két perccel a vége előtt, így 6-5-re győzött a Torpedo.