UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2012-03-21 07:46

U16: 3 nap, 6 meccs

Hollandiában játszik nyolccsapatos tornán az U16-os válogatott március 23-25-én. Az eredmény ezúttal másodlagos, a cél a csapategység kialakítása és a tapasztalatszerzés. A 96-os korosztálynak a hollandiai kalanddal véget ér a szezon, a válogatott 97-es tagjaira azonban még vár egy szlovéniai megmérettetés.

eFBé Sorrendben a 36. Chris Verwijst-emléktornát rendezi a Tilburg Trapper. A holland egyesület 1976-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt gazdasági igazgatójára emlékezik a viadallal, amely az évek során rangos nemzetközi utánpótlás-tornává nőtte ki magát. A nyolc résztvevő meghívással vesz részt a megmérettetésen. A magyar válogatott az osztrák nemzeti csapat mellett két holland klubbal, a Destil Trapperssel és a HYC Herentalssal került egy csoportba. A másik ágon orosz (HK Moszkva) és kanadai (Belmont Hill) egyesületek mellett az angol és a holland korosztályos válogatott szerepel. A magyar együttes jelenleg a Jégpalotában készül, a keret több tagja szinte az utolsó bajnoki mérkőzéséről „esett be” a reggeli edzésre. Az összetartásról és az elvárásokról a négyfős edzői teamből Marton Tibor, a MAC trénere beszélt. „A játékosoknak más stílust kell elsajátítaniuk, mint amit a klubjaikban játszanak. Ennek a tökéletesítése a cél, az eredmény másodlagos. Nehéz megfogalmazni, hogy mi az elfogadható eredmény, hiszen ebben a korosztályban kevés a nemzetközi viadal, nem ismerjük az ellenfeleket. Akiket meg igen, azoknál is sűrűn változik a keret. A tornán részt vevő klubcsapatokban ráadásul idősebbek, 18 éves játékosok is szerepelhetnek, ők feltehetően fizikai fölényben lesznek. A mieinktől maximális odaadást kérünk, ha a címeres mezhez méltó felfogásban játszanak, azzal elégedett lesz a stáb.” A csapat kedden és szerdán jeges edzéseken és elméleti foglalkozásokon vesz részt. Csütörtökön a reggeli edzés után kel útra a küldöttség, repülővel utazik Hollandiába. Pénteken hajnali ébresztő vár a fiúkra, hiszen a nyitómérkőzés Ausztria ellen 8 órakor kezdődik. A torna mindhárom napján két teljes, hatvanperces összecsapás vár a fiúkra − ez egyébként a jégkorong-utánpótlástornákon nem szokatlan.

Az U16-os válogatott hollandiai kerete. Kapusok: Daoda Olivér (Flemingsberg, 1996), Kornakker Dániel (Fehérvár, 1996). Hátvédek: Burai Péter (Peterborough Phantoms, GBR, 1996), Garát Zsombor (MAC, 1997), Inglis Ákos, Jászai Dávid, Lakatos Levente (MAC, 1996), Kovács Attila (Avon Old Farm, USA, 1996), Láday Tamás, Szaller Márk (Fehérvár, 1996). Csatárok: Bödök Bence, Felföldy Philipp, Fischer Noel, Terbócs István (MAC, 1996), Kiss Zsombor (MAC, 1997), Erdély Csanád, Mazzag Dániel, Szabó Pál Krisztián, Szász Norbert, Varga Balázs, Vokla Roland (Fehérvár, 1996), Varga Olivér (Vasas, 1996). Edzők: Glen Williamson, Maron Tibor, Mayer Péter, Farkas Tamás.