Egy hónap alatt két arany nemzetközi versenyekről. Magabiztos játék, szettveszteség nélküli győzelmek. Farkas Balázs a magyar válogatott ifjú reménysége.
rokriszta Hamarosan betölti a tizenötöt, de addig is nyert még két nemzetközi versenyt. Legutóbb a hétvégén Nürnbergben. A viadalokról, a jövőről a mindennapi életről kérdeztük Farkas Balázst.
— Mit gondoltál akkor, amikor láttad, hogy a huszonhatodik helyen rangsoroltak a versenyen?
— Az elsődleges célom az volt, hogy bekerüljek a legjobb tizenhatba, aztán mikor láttam, hogy kicsit gyengébb a mezőny, akkor már a legjobb három volt a cél. Azzal, hogy a huszonhatodik helyen rangsoroltak, talán fel is spannoltak kicsit. Mindenképpen szertettem volna megmutatni, hogy ha valaki keményen edz, akkor belőle is lehet top5-játékos. Egyébként kicsit gyengébb volt a mezőny, mint amire számítottam. Azt hittem, egy német versenyen erősebb ellenfelek lesznek.
— Kikre számítottál?
— A világranglistán volt két játékos, akikről úgy gondoltam ott lesznek, de csak az ötödik fiú vett részt a versenyen, akit szerencsére a döntőben sikerült megvernem.
— A pontok alapján nagyon simának tűntek a mérkőzések. Bentről is így érezted ezt?
— Két nehezebb meccsem volt. A második kört és a döntőt éreztem kicsit szorosabbnak, de ezek közül is inkább az előbbit, ahol egy svájci fiút vertem meg. Ő azért ütött kilenc, nyolc és hat pontokat, de végül én kerekedtem felül. Úgy éreztem, hogy az első két körben nem koncentráltam eléggé, de aztán láttam, hogy nem olyan erős a mezőny, és be lehet kerülni a legjobb háromba, akkor már összeszedettebben játszottam, mint az első két napon, a selejtezőkben.
— Gondolom ezzel a győzelemmel előrébb léptél a világranglistán is.
— Azt egyelőre még nem tudom, hogy pontosan hány helyet, mert nem régen volt a verseny, és még nem számolták újra a pontokat, de szerintem a top tízbe kerülök. Viszont áprilisban betöltöm a tizenötöt, és már csak U17-ben tudok indulni. Az ottani ranglistán szerintem az ötvenben leszek az eddigi eredményeim alapján, mert a pontjaim egy részét továbbviszem.
— Mire számítasz a tizenhét éven aluliak között?
— Ott is megpróbálok minél keményebben edzeni és elérni, hogy top tizes játékos legyek. Ha itt ment, akkor ott is fog, ha belefektetem a munkát és az energiát, akkor jönni fognak az eredmények is.
— Ez mit jelent? Mennyit edzel egy héten?
— Hetente ötször szoktam. Emellett csütörtökönként feljárok edzeni Papp Nándorral és Szabó Gáborral Török Andráshoz, és még itthon szoktam apával készülni. Persze emellett még van futó- és erőnléti edzés is.
— Mire van még időd emellett?
— Tanulni is szoktam néha, és találkozom a barátaimmal.
— Nem érzed tehernek ezt a sok edzést? Nem lenne jobb többet lógni a haverokkal?
— Nem, egyáltalán nem. Szeretem ezt a sportot. Ha elmegyek egy új versenyre, ott új embereket ismerhetek meg. Egyébként meg, ha az ember jól játszik, és van sikerélménye, akkor nem lehet ezt a sportot nem szeretni. Persze ezért tenni is kell, de semmiképpen nem teher. Én döntöttem el, hogy ezt szeretném csinálni.
— Mi az elképzelés, a nagy álom?
— A magyar ranglistán jelenleg a tizenkilencedik helyen állok, de szeretnék a legjobb ötbe bekerülni, még több nemzetközi versenyen részt venni, és természetesen minél többet nyerni.
— Mi a következő állomás?
— Májusban Finnországba utazom az U17-es válogatottal. Nagyon várom, gőzerővel készülünk.
