Ausztriát legyőzve lett harmadik a Chris Verwijst-kupán az U16-os válogatott. A fiúk csoportmásodikként épp a sógorok mögött jutottak az elődöntőbe, ahol nagy csatában maradtak alul a HK Moszkvával szemben. A bronzmérkőzésen visszavágtak Glen Williamson tanítványai az osztrákoknak.
eFBé A Christ Verwijst-kupa harmadik, egyben záró napján a HK Moszkva elleni elődöntővel kezdett az U16-os válogatott. Néhányan az előző nap remekült sikerült skills challenge-et is ünnepelhették még kicsit a jégen: Erdély Csanád összesítésben másodikként végzett, Kiss Zsombor a lövéspontosság versenyszámban a legjobb volt.
Az ügyességi viadalon tehát vannak, akik a januárban ifi olimpián ezüstérmet szerzett Kovács Attilát és Gasparics Fannit követik.
Az moszkvaiak szereztek vezetést a 10. percben, Gromov használta ki a rossz védekezést – emberhátrányból lőtt gólt. Az U18-asokat is felvonultató ellenféllel teljesen kiegyenlített találkozót játszott a magyar garnitúra, a három napon az oroszoknak ez volt a legszorosabb összecsapásuk – a kapura suhanó korongok tekintetében pedig teljesen kiegyenlített.
A hálóba azonban ők lőttek eggyel többet: Vadim Pavlov megduplázta a fórt, amin Varga Balázs csak szépíteni tudott. A másik elődöntőben az amerikai Belmont Hill 5-2-re legyőzte Ausztriát, így két klubcsapat játszhatta a döntőt.
A bronzéremért újra az osztrák válogatott ellen lépett jégre a magyar csapat, amelyben Erdély újra megtalálta a góllövő botját, miként fehérvári csapattársa, Vokla Roland is. A két Sapa-játékos előtt Fischer Noel, a MAC támadója kezdte a gólgyártást. Miután osztrák válasz egyszer sem érkezett, Magyarország 3-0-ra nyert és lett bronzérmes a rangos nemzetközi tornán.
„Összességében nézve megállapítható, hogy nagyon sokat fejlődött a serdülő-válogatott játéka a novemberi Négy Nemzet torna óta. Végig szervezetten játszottak a fiatalok, jól tartották a megbeszélt és begyakorolt szisztémát. Közel voltunk a döntőhöz, és olyan orosz csapattól kaptunk ki az elődöntőben, amely ellen domináltunk a mérkőzés második felében. Hasznos tornán vagyunk túl, amelyen sokat tanulhattak játékosaink” – értékelt a jégkorong-blognak Glen Williamson, a csapatot vezető egyik edző.
A tornát a moszkvai együttes nyerte, amerikai riválisa a tavalyi év után ismét alulmaradt az éremcsatában – akkor a bronzért játszott és épp a magyaroktól kapott ki.
Teljes eredménysor ITT.
A Chris Verwijst-kupa U16-os torna végeredménye:
1. HK Moszkva (orosz), 2. Belmont Hill (amerikai), 3. MAGYARORSZÁG, 4. Ausztria, 5. Hollandia, 6. Anglia, 7. HYC Herentals (holland), 8. Destil Trappers (holland)