Március 22-én és 23-án rendezték országos diákolimpia döntőjét a Ferencvárosi Torna Club tekepályáján. Több mint tíz éve rendezik zöld-fehér vendéglátással az eseményt, amelyen az igazolt és nem igazolt versenyzők együtt, mégis külön vetélkednek.
Krecsik AdriennA fináléba a városi, megyei, illetve területi fordulókból csak a legjobbak juthattak be: 47 igazolt és 38 nem igazolt, A (19-15 éves), illetve B (15 év alatti) korcsoportos versenyző indult. Az A-sok 120, a B-sek 60 vegyes gurítást hajtottak végre.
A versenyen részt vettek a hobbi szinten tekézők, de serdülő- és ifjúsági válogatott tagok is. Utóbbiak számára ez a viadal egyfajta felkészülési állomást jelentett a közelgő válogatott meccsekre, a Világ Kupára, illetve a világbajnokságra. Lehetőségük volt alátámasztani, hogy van vagy éppen nincs helyük a csapatban, hiszen az utazó csapatot még nem jelölték ki, az ilyen versenyek alkalmával azonban szűkül a keret. A diákolimpia a nem igazolt, amatőr sportolóknak szintén lehetőséget jelent a feljebb lépésre.
Weinacht János, az ifjúsági leányválogatott szövetségi kapitánya örömét fejezte ki. Elmondta: ebből, az iskolák közti vetélkedőből is kerül ki jócskán utánpótlás-játékos, hiszen az most is egyből látszott a gyerekeken, hogy van érzékük, érdemes foglalkozni velük a későbbiek folyamán. Hozzáfűzte: biztos benne, hogy azok a válogatottak, akik itt is szépen szerepeltek, a május végi németországi világbajnokságon is megállják a helyüket.
Jó előjel tehát, hogy az igazolt, A kategóriás leányversenyben válogatott sportolók foglalják el az első három helyet Tóth Dorottya, Hegedűs Anita, Nagy Beatrix sorrendben, míg Urbán Viktória a 9., Hősi Ramóna pedig a 11. helyen zárt.
Weinacht János a világjátékok nagy esélyesének tartja Hegedűs Anitát, aki a tavalyi U18-as világbajnokságon egyéniben a negyedik helyet szerezte meg. Anita a diákolimpiát jó kis megmérettetésként jellemezte, ahol szereti minden évben végigzongorázni a selejtezőket, hogy aztán ott lehessen a döntőn. Többet között azért is nagy élmény számára, mert így sok ismerőssel találkozhat, akikkel egyébként nem szokott. A mostani szerepléséről és a továbbiakról így vélekedik:
– Nagyon örülök az eredményemnek, mert az elmúlt időben komolyabb betegségen estem át, ami hátráltatott a felkészülésben. Így ez az eredmény már azt jelenti, hogy elindultam felfelé, és talán visszajön a jó forma. Válogatottként, mivel még utolsó éves serdülő vagyok, készülök az U18-as Világ Kupára és az U23-as világbajnokságra is. Arra törekszem, hogy minél jobb formában képviselhessen a magyar színeket. A tavalyi u18-as vb-n elért egyéni negyedik helyezésem újoncként szép eredménynek számít, s bizonyítéknak is, hogy van keresni valóm világversenyeken. Mindenképpen szeretnék fényes érmeket szerezni.
Ám Tóth Dorottya szereplése mellett sem mehetünk el szó nélkül, aki serdülő világbajnokként érkezett utolsó diákolimpiájára, nem titkoltan győzelmi szándékkal. A terv meg is valósult, 580 fát ütött, 15-tel többet, mint Anita. A 18 éves kaposvári versenyző elmondása szerint neki az utóbbi időben nem jöttek az eredmények, így elégedett a mostani teljesítményével, főleg az április eleji válogatott meccs előtt. Elsősorban azonban a bautzeni vb-re időzíti a formát:
– Csapatban vagyunk a legesélyesebbek, s ha mindenkinek kijön a lépés, akármi lehet, mert cserélődött a mezőny. Sok játékos kiöregedett, akik meghatározóak voltak a riválisok soraiban. De elsősorban én mindig a csapatviadalra készülök, aztán ha összejön jobb eredmény egy másik versenyszámban is, azt ajándéknak fogom föl.
Dorottya beszélgetésünk során arról is beszámolt, hogy évek óta nagy probléma az utánpótlás, de a helyszínen körülnézve most alig látott ismerős arcot, ami csak jót jelent, s reméli, az „újak” még sokáig maradnak a pálya és versenyek közelében.
– Ahhoz, hogy eredményes legyen valaki, kell minimum három-négy év, emellett szorgalom és kitartás. Azt tudom tanácsolni a tekesporttal kacérkodóknak, hogy nem szabad feladni a hullámvölgyek ellenére sem! Nálam két éve fordult elő ilyen. Nem akart menni a játék, de kimentem az egyéni Világ Kupára. Mondanom sem kell, nem értem el jó eredményt. Ekkor Zalaegerszegről Pécsre igazoltam, majd elindultam a vb-n, ahol minden jól alakult, s a 2011-es szarajevói világbajnokságon bajnoki címet is szereztem – mondta.
Ha az eredményeket nézzük, az A korcsoportban a nem igazolt lányok versenyét Csorba Csilla, az igazolt fiúkét Csínyi Gábor, a nem igazoltakét pedig Balassa Szabolcs nyerte.
A B korcsoportban az igazolt fiúknál Kiss Viktor, a nem igazolt fiúknál Tóth Medárd, az igazolt lányoknál Tóth Bernadett, a nem igazoltak között pedig Hári Boglárka győzött.
További részletes eredmények az Eredmények/Hazai menüpontban.