2012-03-28 08:20
Tömegsporttá válni
Májustól harminc általános iskola tanulójának nyílik lehetősége arra, hogy testnevelésórán golfozzon. A szövetség a programtól nem pusztán a sportág népszerűsítését várja, hanem a szó szerint ütőképes utánpótlás-válogatott kialakulását is.
Sajó Annamária Kimondjuk, vagy sem, sportszókincsükbe beépült az „elit sportág” kifejezés. Az elnevezésnek történelmi és anyagi háttere van. A lovaglás hajdanán az arisztokraták mindennapos szokása volt; a vívás a becsületsértés úriemberhez méltó rendezése, a golf az üzleti megbeszélések kellemes környezetbe helyezett fedőtevékenysége. Az elit jelzőről pedig tudva levő, hogy birtokosa vagy óckodik tőle, vagy mindent megtesz, hogy megtartsa. A hazai golfosok azonban reform erejű lépésre szánták el magukat. Felismerték, hogy hiába a hagyomány, a sportág finoman szólva is kedvező anyagi helyzete, ha nincs meg a sport két fontos szegmense: a folyamatosság, amelyet csak utánpótlás felnevelése eredményezhet, és a szenvedély, amelynek kisgyermek korban kell kialakulnia. Ennek kapcsán pedig úgy döntöttek, elvetik az eddig szavatosan használt elit szócskát, és tömegsporttá változtatják az ütős játékot. Vannak sportágak, amelyek előnyt élveznek a tornatermek adottságai, felszereltsége, az oktatási rendszer és a mozgáshagyományok alapján. Kötelet mászni, kislabdát hajítani, távolugrani és futni mindegyik diáknak kell. Amikor úgynevezett szabadfoglalkozásra kerül sor, a nebulók birtokba veszik a grundot, a labdajátékokat helyezik előtérbe. A golfosok ezen szeretnének módosítani. Májustól induló programjukban házhoz, pontosabban tornateremhez viszik sportágukat, hogy éppen olyan természetes legyen a fiataloknak, mint a futball, vagy a fogócska.
A diákok fejlesztését egy speciálisan kezdőknek kifejlesztett sportkészlet, a SNAG segíti. Ez az eszköz a versenypályán megszokottnál könnyebb, azonban tartalmaz minden alapelemet. Kisebb súlyából adódóan gyerekek is elbírják, s általa elsajátítják a sportág technikáját. A SNAG-készletet biztosító Ryder Cup European Development Trust Fund szervezet évente ellenőrzi az iskola programot, a kötelezőségen túl azonban a hazai szövetség is fontos célt lát a fiatalok képzésében: a centenáriumát tavaly ünneplő magyar golf jövőjét. "Remélhetőleg néhány év alatt sikerül olyan ütőképes válogatottat felnevelni, amelynek tagjai a nemzetközi versenyeken, beleértve az olimpiát is, méltóképpen képviselhetik hazánkat" – mondta Sugár András, a Magyar Golf Szövetség elnöke. A cél tehát az, hogy a golf a család sportjává váljon, majd tömegsporttá, ezért nemsokára nem csak a gyepen találkozhatunk majd pályákkal.
Világszerte mintegy ötvenmillióan golfoznak, Magyarországon pár ezren, holott a gyakran hangoztatott földrajzi adottságok ideálisak hazánkban a űzéséhez. S bár a tömeg megfogalmazásával annak idején a fizikusok is sokat bíbelődtek, az egyértelmű, hogy gyermekein keresztül a legkönnyebb elérni a családokat. Erre kínált lehetőséget a március 23-25-ig rendezett nyílt nap. A játék egyszeri kipróbálása után azonban teret kell biztosítani a rendszeres gyakorlásra. Ezt teszi lehetővé a hónapokkal ezelőtt beharangozott iskolai program, amely májustól el is indul. Fokozatosan melegíti be az izmokat, a teljes működése, az összes jelentkező oktatási intézmény bevonása őszre várható.