UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-03-28 22:42

Vébé-elődöntős magyarok

Március 24-25-én Moszkvában rendezték a junior második korcsoport standard-világbajnokságát, amelyen szenzációs magyar eredmény született: a Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka páros az elődöntőig táncolta magát.

Sajó Annamária Hogy az esztétikai sportágakat még mindig orosz egyeduralom hatja át, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mindhárom márciusi nemzetközi versengést Moszkva rendezte. Március 17-18-án az ifjúsági tíztáncosok vonultak parkettre, március 30-április 1-jén pedig a latin műfaj képviselői forrósítják fel a medve barlangját. Magyar szempontból mindenképpen a hétvégén rendezett junior standard-világbajnokság volt fókuszban, ahol két páros is képviselte a színeinket. A hatvanegy duó részvételével rendezett versenyen a magyar bajnokság első két helyezettje koreográfiájával, technikájával és művész kifejezőerejével az igényes zsűri tetszését is elnyerte. Az első fordulót a bajnok Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka és az ezüstérmes Wicha József, Purda Réka páros is sikerrel vette, így nem kellett újratáncolniuk kűrjüket, redance nélkül kerültek a második fordulóba. A Wicha, Purda kettőst eddig vitték lépései, összesítésben így a 42.-43. zárta a versengést. A Rónyai, Farkas kettős tánccipője azonban nagyot dobbantott. Bejutottak a legjobb huszonnégy közé.
Ha végignézzük az induló országok névsorát, a hagyományosan szláv kultúrával, tehát az orosz tánciskola alapelemeivel felerősített mezőnyben kellett bizonyítania a magyar bajnok párnak: a házigazdákon kívül Románia, Lengyelország, Ukrajna és Észtország kettőse lépett parkettre. A magyar kettős a világbajnokság előtt, az itthoni bajnokságon mindenki számára egyértelművé tette, hogy ő a legjobb. Friss bajnoki címmel a talpában így nem lehetett panasza a lendületre. A hazai pályán, pontosabban parketten az orosz fölény megtörhetetlennek bizonyult: Rónyai és Farkas nem jutott be a döntőbe, a huszadik helyen végzett. A világbajnokságot - nem meglepő módon - az orosz Vlagyiszlav Kolesznikov, Anna Iszakovics kettős nyerte, a román Faliboga Raul, Butea Loredana duó és honfitárs kettősük, a Vjacseszlav Szamohin, Alina Karapetjan előtt. A világbajnokság döntője megtekinthető itt: watch?v=URia6zjA6fs.