UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-04-01 18:01

MEFOB: Négyen maradtak

Rangos eseménynek ad helyszínt Dunaújváros a március és április fordulóján, ugyanis itt rendezik a magyar egyetemi-főiskolai floorball-bajnokság döntőjét.

Nagy-Pál Tamás A floorball MEFOB döntőjének második napján először a maradék csoportmeccseket játszották le, délután pedig megkezdődött a kieséses szakasz. Az A csoportból már csak az Óbudai Egyetem és a Pannon Egyetem összecsapása maradt hátra. Az OE ugyan kétszer is vezetett, de a PE mindkétszer egyenlített, így 2-2-es döntetlennel ért véget a találkozó. Ezzel eldőlt, hogy az első helyen a Budapesti Gazdasági Főiskola, míg a másodikon a Pannon Egyetem jutott tovább. A B jelű kvartettben még négy mérkőzés volt hátra. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a Szegedi Tudományegyetemmel találkozott. Gyorsan eldőlt a mérkőzés, a BME ugyanis az első tíz percben három gólt rámolt be ellenfele kapujába, innen pedig csak szépíteni tudott az SZTE, a vége 5-2 lett. A Debreceni Egyetem ellen már nem ment olyan jól a műszakiaknak, egy gól döntött a mérkőzésen, és azt Cseresznye Ádám szerezte a DE javára. Ennél jóval izgalmasabb találkozót játszottak a debreceniek a Budapest Corvinus Egyetemmel. A DE szerezte meg a vezetést, de a BCE gyorsan fordított. Ezután a hajdúságiak szereztek két gólt, de a fővárosiak újból egyenlítettek. Dúró Norbert szerezte a Debrecen negyedik gólját, de Zdenek Polák 20 másodpercen belül válaszolt, így 4-4-es döntetlennel ért véget a találkozó. A BCE az SZTE ellen már győzelemnek örülhetett, nem is akármilyennek, hátrányból fordítva nyerte meg 5-2-re a szegediek elleni mérkőzést. A csoportot így végül a Debreceni Egyetem nyerte meg a BME előtt. A C csoportban szintén négy mérkőzést rendeztek szombaton. A Pécsi Tudományegyetem gólképtelennek bizonyult a az Eszterházy Főiskola ellen, amely így simán győzött 3-0-ra. A házigazda Dunaújvárosi Főiskola és a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem összecsapásán a hajrában született gól döntött, azt Szabó Gyula szerezte, 1-0-ra nyertek a vendéglátók. A dunaújvárosiak az EKF ellen maximálisan kihasználták a hazai közönség buzdítását: összesen hat gólt szereztek, melyből Kovács Balázs mesterhármassal és egy assziszttal vette ki a részét. A csoport utolsó találkozóján megszületett a torna első gól nélküli döntetlenje: a PTE és az NKE nem bírt egymással. Az első helyen a házigazda, míg a másodikon az Eszterházy Főiskola jutott a negyeddöntőbe. A D trió utolsó összecsapása hozta a torna eddigi legnagyobb arányú győzelmét: a Miskolci Egyetem tömte ki nagyon az Eötvös Loránd Tudományegyetem kapuját. Klemencz Tamás és Tóth Gábor volt nagyon elemében, előbbi mesternégyese mellé egy gólpasszt osztott ki, utóbbi pedig hármat vágott, és négyszer hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait, az ME végül 9-1-re győzött. A csoport élén a Széchenyi István Egyetem végzett a gólparádét rendező miskolciak előtt. Az első negyeddöntőben a BGF és a BME csapott össze egymással fővárosi rangadón. Németh Zoltán szerezte meg a főiskola hallgatóinak a vezetést, Koleszár István egyenlített, majd Lődör Kristóf beütötte a győztes gólt, így négy közé jutott a BGF. A Debreceni Egyetem a Pannon Egyetem ellen mutatta meg, hogy bizony a végső győzelem megszerzéséért utazott Dunaújvárosba: Klimák Ádám és Dúró Norbert vezérletével 3-1-re győzött a másik negyeddöntőben. A dunaújvárosiak majdnem elvéreztek hazai pályán a miskolciak ellen. Az ME szerezte meg a vezetést, majd a DF nem sokkal később egyenlített. Újabb gól már nem született, így jöhettek a büntetők. A hazaiaknál Kiss Tibor és Kovács Balázs is eredményes volt a szétlövés során, így végül, ha nehezen is, de négy közé jutott a Dunaújvárosi Főiskola. Az utolsó negyeddöntő is hasonló körülmények között ért véget: gól egyáltalán nem esett a találkozón, a szétlövés során viszont a SZE bírta jobban az idegek harcát az EKF ellen, így bejutott az elődöntőbe. Kapcsolódó cikkek Egyetemek, főiskolák bajnoksága