UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-04-03 14:02

Jován hétvégéje

Március utolsó hétvégéjén rendezték meg a kaposvári Lovasakadémián a díjugrató Mesterek Tornáját, amelyen az 1994 és 1998 között született ifjúsági lovasok is rajthoz álltak.

Nagy-Pál Tamás A háromnapos Mesterek Tornáján pénteken rendezték meg a CSI*J ifjúsági versenyszámot, amelyen egy 115 centiméteres akadályok tarkította pályát kellett minél rövidebb idő alatt teljesíteniük a lovasoknak. Az összevetésre kilenc hibátlan lovast hívtak vissza. A dobogó legalsó fokára is csak fél perc körül idővel lehetett felkerülni, ez Horváth Dóra Annának sikerült Niels Carmen hátán. Csákányi Dorottya majd’ két másodperccel rövidebb idő alatt teljesítette a pályát Rozsrét Jet Aime hátán, míg az aranyérmet 24.5 mp-el Hardi Luca Liza és Zuhatag szerezte meg. A 125 centis akadályoknál összesen 10 induló volt, és az ifjabb Jován Richárd messze kiemelkedett a mezőnyből: Compari hátán második lett – 8 mp-el előzte meg a bronzérmest -, és az aranyérem is az ő nyakába került: Chanel hátán 53.78-as idővel győzött. Szombaton is ugyanezt a két számot rendezték az ifjúságiaknak, de ekkor már a 115 centis akadályoknál nem volt összevetés. Mercz Dorinának és Balladának kevesebb mint 58 másodpercre volt szüksége a pálya teljesítéséhez, ezzel a duó bronzérmet érdemelt ki. Simon Máténak és Ritának a második helyhez már 57 másodpercen belül kellett lovagolnia, míg Farkas Virginia Hajnal hátán pompás tempót bemutatva, kevesebb mint 55 másodpercet lovagolva győzött. A másik versenyen Jován másodszor is begyűjtött egy ezüstérmet, az összevetés során pontosan egy tizeddel előzte meg a Balouvalleyen lovagló Varga Ábelt. Simon Claudia viszont mindkettejüknél jobb volt egy másodperccel, így felállhatott a dobogó legfelső fokára. Vasárnap mindkét számban megemelték öt centivel az akadályokat. A 120 centis pályán 19-en álltak rajthoz. Négy versenyzőt hívtak vissza, közülük Horváth volt a leggyorsabb, de négy verőhibát vétett, így első bronzérmét gyűjtötte be. Reisz Fanninak és Camarónak így félperces ideje is elég volt, hogy második helyen végezzen. Bertalan Mirtil és Niels már 4 tizeddel azon is belül lovagolt, így aranyérmet szerzett. Jovánnak nagyon ment ezen a hétvégén: a 130 centis pályán a legjobb időt lovagolta az összevetésben, de nyolc hibája miatt ismét meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Bönde Tamás János és Vándor Zsófia is bőven fél percen túl teljesítette a távot, de így előbbi ezüst-, míg utóbbi aranyéremnek örülhetett.