UtánpótlásSport
2025. június 18.
  • instagram
U20-AS FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-04-04 21:31

A fiúk példaképei a lányok

A gyeplabda diákolimpia V. korcsoportjának legjobbjai Gerjenben randevúztak március 30-án. Az ellenfelek ismerhették egymást, hiszen egy héttel korábban a kazincbarcikai VI. korcsoportos fordulóban már találkozhattak egymással. A gerjeni péntek azonban teljesen más volt…

eFBé Gerjen az évek során igazi gyeplabdafellegvárrá nőtte ki magát Magyarországon, különösképpen a kis Tolna megyei falu leány csapatai érnek el kiváló helyezéseket a korosztályos diákolimpiai döntőkben. Az V. korcsoport fináléját öt csapat részvételével március 30-án rendezték a Gárdonyi Géza Általános Iskola tornatermében. A korábbi évekhez képest nőtt a résztvevők létszáma, erről is örömmel beszélt honlapunknak a hazaiak edzője, Magó Zsuzsanna.
− A Budapest Szakközépiskola, a szintén fővárosi Fasori Gimnázium, valamint a szekszárdi Csapó Dániel Középiskola újoncként szerepelt a tornán. Utóbbi csapat háromfős volt, azaz a lányok csere nélkül játszották végig a mérkőzéseket. Ketten közülük, Holweiger Alexandra és Szalai Fanni tavaly még a gerjeni Gárdonyi Általános Iskola csapatát erősítették, az idén azonban kilencedikesként már új iskolájuk csapatát alkották. Kerestek még egy lányt az osztályban, aki szívesen beállt. Ez a háromfős egység végül oda is ért a dobogóra. − Hogyan került a részvevők közé a Budapest Külkereskedelmi Szakközépiskola? − Sportosztályt indítanak, aminek a feltétele az, hogy diákolimpiákon vegyenek részt. A tanítványaik között sok a jégkorongozó, ezért kézenfekvő volt, hogy egyik sportágként a gyeplabdát válasszák. Ráadásul a Rosco pályája is közel van az iskolájukhoz, így abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nagy pályán is tudnak gyakorolni. − Az újak mellett sok a visszatérő játékos és a visszatérő csapat. Ennyi ismerős egy helyen, fölteszem, remek hangulatot teremt. − A sportszerűség és a barátkozás jellemezte az egész napot. A Budapest SZKI-s testnevelő kolléga, aki először vett részt ilyen versenyen azt mondta, korábban soha, egyetlen sportági viadalon sem tapasztalta ezt a tudás, fair play, jó hangulat háromszöget. A VI. korcsoport kazincbarcikai döntőjét jóval keményebb mérkőzések jellemezték, sajnos több volt a durvaság. A mi 14-15 éves lányaink a 17-18 évesekkel szemben hiába játszották szebben a gyeplabdát, a döntőben büntetőkkel kikaptak. − A diákolimpiai döntő mekkora közönséget vonzott a gerjeni tornaterembe?
− A szülők, a hozzátartozók, a barátok közül sokan eljöttek buzdítani a lányokat. Kis iskolánk tanulói szintén ott ültek a lelátón, és hangosan szurkoltak. A III. korcsoportos fiúk például példaképként néznek ezekre a lányokra, akik tényleg elegánsan játsszák ezt a szép sportágat... Képgaléria Abaffy Zoltán fotóiból ITT.

Teremgyeplabda diákolimpia döntő, V. korcsoport, lányok, végeredmény: 1. Gárdonyi Géza Általános Iskola (Gerjen), 2. Szent László Gimnázium (Budapest), 3. Csapó Dániel Szakközépiskola (Szekszárd), 4. Budapest Kereskedelmi Szakközépiskola, 5. Fasori Gimnázium (Budapest).