2012-04-07 13:22
Négyből semmi
A magyar leány ifjúsági válogatott a brüsszeli nemzetközi tornán szerepel: az első nap két veresége után a második napon sem sikerült begyűjteni az első győzelmet. Az ellenfél ezúttal Franciaország és Lengyelország korosztályos csapata volt.
UP-info Pedig a lányok jól kezdték a franciák elleni találkozót, így az első technikai szünetnél vezettek is három ponttal (8:5). Ám a nyitásfogadás nem ment, így a második pauzára fordítottak a gallok, és megnyerték a szettet (25:21). A második játszma is hasonlóan kezdődött, de azzal a különbséggel, hogy még a második szünetben is vezetett két ponttal a magyar csapat (16:14). Ezután egy ásszal és egy centerből szerzett ponttal már négy volt a fór, de a francia időkérés mindent megváltoztatott. Ismét jöttek a rossz nyitásfogadások, a gallok pedig fordítottak és megnyerték a második felvonást is (25:21). A harmadik menetre hitehagyottá váltak a magyar lányok, a második szünetnél is mindössze négy pontnál jártak. A végjátékra három cserével felfrissült a csapat, és ekkor már egyenlő erők küzdöttek a pályán, de utolérni lehetetlen volt a franciákat, így újabb vereséget lett a vége (25:15). – Sajnos mérkőzésről mérkőzésre ugyanazokkal a tapasztalatokkal leszünk gazdagabbak. Ellenfeleink magasabb szinten fogadnak szervát, és a döntő pillanatokban, a fontos játékhelyzetekben rendre jó megoldásokat választanak, míg nálunk sajnos megremegnek a kezek. Ez egy erős francia válogatott volt, ennek ellenére az első két szettben reális esély nyílt a részsiker megszerzésére, hogy nem sikerült az sajnálatos, de mindenből tanulni kell, ebből a vereségből is – nyilatkozta a találkozó után a Hunvolley.hu-nak Nagy Attila szövetségi edző. Sok esély a javításra nem volt a következő mérkőzésen, ugyanis a csoport legerősebb csapata, Lengyelország következett. Az első szett ennek ellenére jól kezdődött, igaz vezettek a lengyelek, de a magyar lányok nem hagyták őket jelentősen meglépni (6:8). A magyarok 11:10-ig tartották a lépést, aztán a játékvezető befújt egy-két vitatható ítéletet, mely miatt vitába keveredett Nagy Attilával. A kis közjáték megzavarta a magyar csapatot, így végül sima vereség lett a vége (25:14). A második szettben sem változott sok minden, végig érezni lehetett, hogy melyik az erősebb csapat, és nem volt ez másképp a harmadikban sem. A lányoknak ezúttal valóban egy percig sem volt esélye a szettgyőzelemre, így egy újabb 3:0-ás vereséggel négy meccs után nyeretlenül állnak a tornán. Az utolsó mérkőzésen Litvánia következik. – Sajnos sokkal jobbak voltak ma a lengyelek. Holnap a litvánok ellen győzelemmel szeretnénk búcsúzni. Ez a mérkőzés szomorúvá tett minket, azt hiszem holnap az önbecsülésünkért is játszanunk kell – kesergett az edző.Kapcsolódó cikkek