2012-04-09 17:18
Söprés a fiúknál?
Április 29-én az ifjúságé lesz a terep, azaz a jég a kamaraerdei Curling Clubban. A versenyzők az országos bajnokság, a kezdők pedig nyílt nap keretében játszanak.
Sajó Annamária A curlingesek április utolsó vasárnapján sem a madárcsicsergésnek és az egyre melegedő időnek örülhetnek. Miért is tennék, mikor számukra télen-nyáron a jég az úr. Az ifjúsági korosztály országos bajnokságán fiúk és lányok egyaránt pályára vonulnak, szereplésük pedig kiemelt jelentőségű. A vetélkedő ugyanis válogató a világbajnokságra. A korosztályos válogatott két hónapja nem jutott ki az áprilisi világbajnokságra, mivel a kvalifikációs versenysorozat európai fordulóján sem a fiúknak, sem a lányoknak nem sikerült a legjobbak közé kerülniük. Palancsa Zoltán, a válogatottak edzője akkor egyértelművé tette, hogy melyik csapatnak van félnivalója. A lányok három győzelemmel és öt vereséggel a hetedik helyen zártak ugyan, de a tréner szerint a csapatot összeszokott versenyzők alkotják, akiknek jó esélyük van rá, hogy a felnőtt keret tagjai legyenek. Köztük van Palancsa Dorottya, aki csapatban már büszkélkedhet országos bajnoki címmel, és meghívták a felnőtt válogatottba is.