UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-04-09 17:35

Zalában véget ért az olimpia

Március végén három korcsoportban rendezték meg a Zala megyei középiskolások diákolimpiáját. A tornán tanulók és iskoláik két nemben és kategóriában csatáztak az április 12-i országos döntőbe kerülésért.

Sajó Annamária Március 23-án az ötödik (tizenhat-tizenhét évesek), a hatodik (tizenhét-tizennyolc évesek) és a hetedik (húsz évesek) korosztály versengésének szurkolhatott a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tornatermének közönsége. A viadalon két település, Keszthely és Nagykanizsa nyolc középiskolájának sportolói mérettek meg. A fiúk és lányok egyéniben és hármasban ragadtak lábtollat, hogy kivívják az országos döntőbe kerülés jogát. A mezőny érdekessége, hogy volt kategória, amelyben szép számmal találtunk versenyzőt, és volt, amelyben mindössze két sportoló, illetve egy csapat állt ki. A hatodik korcsoport fiú hármas versenyszámában tizennégyen, a hetedikében azonban csak egy csapat szerepelt. Ugyanez a felosztás volt megfigyelhető az egyéni kategóriában is: az ötödik és hatodik korosztályban nyolcan, a legidősebbek között azonban csupán ketten indultak az elsőségért. Az ötödik korcsoport egyéni fiú versenye a keszthelyi Közgazdasági Szakközépiskola és a nagykanizsai Batthyány Gimnázium párbaját hozta, hiszen a nyolc induló több mint fele a két iskola diákja volt. Ám végül a harmadik nevetett: Kovács Patrik, a szintén nagykanizsai Dr Mező Ferenc Gimnázium nebulója zsebelte be az aranyat. A hármasok kategóriában jóval megosztottabb volt a mezőny. A tizenegy csapat versenyében bekapcsolódott a nagykanizsai Thúry és Cserháti Szakközépiskola, ám az éremcsatákba nem szóltak bele. A kategóriát a keszthelyi SZKI diákjai, a Felner Gergely, Magyarósi Marcell, Molnár Richárd trió nyerte. Ha a fiúk egyéni versenyében nagy volt a mezőny, akkor a lányokéban valóságos csúcsforgalmat láthattunk: tizenhárman álltak pályára a keszthelyi Vajda Gimnázium, Asbóth Szakközépiskola és a nagykanizsai Zsigmondy-Széchenyi Szakközépiskola lábtollasaival felerősödött mezőnyben. A keszthelyi közgazdaságisok azonban itt sem engedtek: a versenyt Udvari Boglárka nyerte. A lányok csapatversenye igazi meglepetést hozott. A dobogó tetején a nagykanizsai Thúri SZKI és a Dr Mező Ferenc Gimnázium közös csapata végzett: Banka Eszter, Matola Viktória, Morvai Noémi, Vékási Dorottya és Vlasics Dalma. A hatodik korcsoport fiú versenyzőinek csapatversenyében nem csak a sportolók alkottak hármas egységet, hiszen a kategória a Batthyány, a Mező és a Zsigmondy-Széchenyi trió versengését hozta. A viadalból végül a Batthyány került ki győztesen, amely a dobogó mindkét végét elfoglalta, legtetejére pedig a Baranyai Benett, Kunics Bence, Lukács Márton egység állhatott. A fiúk egyéni versenye folytatta a középiskolák házi versengését, a sportolók többsége a Zsigmondy-Széchenyiből és a Mezőből került ki. Ám, ahogy az ötödik korcsoport fiú egyénijében, itt is a harmadik nevetett, Lukács Márton, a Batthyány diákja győzött. A lányok versenye jóval szerényebb mezőnyt hozott: egyéniben hárman fogtak lábtollat, a keszthelyi Közgazdasági és a nagykanizsai Cserháti versengéséből pedig előbbi került ki győztesen, egy aranyának és bronzának, konkrétabban Széles Kittinek köszönhetően. A csapatok küzdelme még egyszerűbb képletet eredményezett. A két induló iskola, a Közgazdasági és a Batthyány közül a keszthelyiek teljesítettek jobban. Nem volt nehéz dolguk, hiszen a győztes csapatban az egyéni kategóriákban győzedelmeskedő Széles Kitti, Udvari Boglárka szerepelt, Bődör Nórával megerősítve. Az utolsó korcsoport mezőnyét nevezhetjük egyszerűsített döntőnek is, hiszen csak fiúk szerepeltek benne, egyéni és csapat kategóriában egyaránt a nagykanizsai Cserháti képviseletében. A hármasok mezőnyét mezőnynek sem nevezhetjük, az egyedüli induló Büki Bernadett, Farkas Balázs, Lukács Benedek trió végzett az élen, egyéniben pedig Lukács Benedek és Farkas Balázs vívott háziversenyt, amely Lukács javára dőlt el. Ami az iskolák közötti versenyt illeti, a mezőny kiegyenlítettségére jellemző volt, hogy a részvevő iskolák mindegyike szerzett érmet a diákolimpián. A ponttáblázat élén a keszthelyi Közgazdasági Szakközépiskola diákjai végeztek négy első és két harmadik helyezésükkel, akiket a kanizsai Batthyány Lajos Gimnázium követett két-két arany és ezüst, valamint három bronzéremmel. Az országos döntőt, a Fekete Zoltánné-emléktornát április 12-én, Nagykanizsán rendezik.