UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-04-15 13:29

Debrecenben lovagoltak

A Debreceni Lovasakadémián április 14-én, szombaton hat versenyszámot rendeztek, nyitott, kezdő és ifjúsági kategóriában. Az utánpótláskorú lovasok nemcsak saját számukban, hanem a felnőttek között is szereztek érmeket.

Nagy-Pál Tamás Egy ifjúsági lovas már az első felnőtt számban felállhatott a dobogóra. Tizenkilenc induló volt B/0 nyitott versenyszámban, ahol hiba/idő alapján bíráltak. A mezőnyből kilencen is hibátlanul lovagoltak, közülük Győrfi Zsuzsa teljesítette a harmadik leggyorsabban a pályát Alla Prima hátán, vagyis bronzéremnek örülhetett. Ezután következett a kezdő lovasok stílusversenye, itt tizenegyen szálltak harcba az érmes helyekért. A 100 centiméteres akadályok tarkította pályán több mint a mezőny fele lovagolt hibátlanul. Tardi Alíz és Rádiházi Caruso 7.6 stíluspontot kapott gyakorlatára, így a harmadik helyet szerezte meg. Süveges Renáta Grönland hátán egy fokkal jobb volt, 7.8 pontja ezüstérmet jelentett neki. Andrikó Benjámin és Crosby bizonyult a legjobbnak ebben a számban, remek lovaglását 7.9 ponttal díjazták a bírák, így felállhatott a dobogó legfelső fokára. A B/2 ifjúsági versenyszámban nem túl népes (7 induló), de annál színvonalasabb mezőny gyűlt össze. Összevetés alapján alakult ki a végső sorrend, melyre három versenyzőt hívtak vissza. Az elődöntő után még Szladek Máté és Széptevő állt az élen hibátlan lovaglásával, de másodszor már négy verőhibát vétett, így meg kellett elégednie a bronzéremmel. Varró Nikolett Sziszi hátán magabiztosan tartotta meg a második helyet. Máriás Sára és Agropont Conally viszont óriási formajavulást mutatott be a visszahívásnál, és a többieknél öt másodperccel gyorsabban teljesítve a pályát szerzett aranyérmet. Az utolsó versenyen, B/3 nyitottban is oktatott egy ifjúsági versenyző. 120 centiméteres akadályokat kellett leküzdenie a 18 indulónak. Egyszeri összevetés alapján bíráltak. Az elődöntőben Jakab Fanni Colibri hátán a leggyorsabban teljesítette a pályát, így az élen várta a folytatást. A visszahívásnál viszont felnőtt ellenfele jobban teljesített nála, de Fanni így is remek eredményt elérve ezüstérmet szerzett.