UtánpótlásSport
2025. augusztus 23.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2012-04-15 10:33

Tükörsima vereségek

A tisztes helytállás volt a leány és a fiú junior válogatott célja harmadik Eb-selejtezős mérkőzésén a csoportfavoritok ellen. A papírformát egyik csapatnak sem sikerült felborítania, mi több, a hat szett egyike sem volt szoros.

UP-info Három vereség után Oroszország ellen sem számíthatott sok jóra a leány junior válogatott a romániai Európa-bajnoki selejtezőn. A továbbjutásra már nem maradt esély, ami meg is látszott a mérkőzésen, a lányok hitehagyottan röplabdáztak. Az első szettben, 13-2-nél már másodszor kellett időt kérnie Németh Lajos szövetségi edzőnek. Sokat nem segített a miniszünet, a hátralévő időben mindössze három pontot gyűjtött a magyar csapat, így nagyon simán szerezték meg a vezetést az oroszok. A második játszmában sem változott a játék képe. A lányok nagyon gyenge nyitásfogadásait kíméletlenül használta ki az orosz gárda, egy pillanatig sem adva esélyt a csapatnak. Ezúttal legalább három ponttal sikerült többet szerezni, de a 25-8-as eredmény is azt mutatja, hogy osztálykülönbség van a két korosztályos csapat között. A harmadik felvonásban kicsit visszább vett az ellenfél, így egészen 5-5-ig sikerült tartani a lépést. Ekkor léptek meg az oroszok, gyorsan ötpontos előnyre tettek szert. Szinte minden támadásukból pontot értek el. A vége 25-8 lett, így nagyon simán győzött 3-0-ra az orosz válogatott. – A valóságnál is rosszabb volt. Amiben eddig is nagyon gyengék voltunk, a nyitásfogadás az a ma is értékelhetetlen volt. Túlságosan megijedtünk az orosz csapattól, aminek az lett a következménye, hogy önbizalom és hit nélkül játszottunk. Holnap a becsületünkért küzdünk – nyilatkozta a hunvolley.hu-nak a magyar tréner. Több okuk a fiúknak sem lehetett örömre a belgák elleni találkozón. Az első szett elején még úgy tűnt, partiban lehet a magyar csapat, egészen 6-6-ig haladtak fej-fej mellett a csapatok. Ekkor rázta meg magát a belga válogatott, és ellentmondást nem tűrő játékkal nyerte meg a játszmát 25-12-re. A lendület a második felvonás elején is kitartott, így gyorsan jelentős hátrányba került a magyar csapat. Esély sem volt a felállásra, a belgák ezúttal is nagy különbséggel győztek. A harmadik szettben sikerült újra összeszednie magát a fiúknak, legalábbis az elejére. 11-11-ig egyenlő erők küzdelmét hozta a játék, aztán érthetetlen módon leblokkolt a magyar csapat, és már csak 2 pontot szerzett a végéig – újabb nagyon sima vereség. – Az eredmény ellenére nem voltunk olyan rosszak. Ez a belga csapat nagyon erős, gyors, egészen más szinten játszanak, mint mi. Általában hat pontig bírtuk az iramukat. Mindenki dolgozott rendesen, de ez a csapat nem tudja még felvenni a versenyt egy ilyen képességű belga válogatottal. Nem lesz könnyű dolgunk holnap, mivel a hollandok elverték az ukránokat. Erős mezőny – nyilatkozta Tomanóczy Tibor szövetségi edző.

Kapcsolódó cikkek

Szerencsétlen péntek 13

Edzés és evés van, Facebookozás nincs

Borúra ború