UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2012-04-16 22:10

Csak matematikai lehetőség

Húsz játéknap után, hét fordulóval az utánpótlás-bajnokságok A csoportjának vége előtt az UVSE serdülőcsapata továbbra is vesztett pont nélkül vezeti a tabellát. Benczur Márton tanítványainak ugyan matematikailag még nem biztos a bajnoki címe, de a tizennégy pontos előny és valamennyi mutató alapján kijelenthető: ebben a korosztályban megvan a bajnok.

eFBé Április 15-én a 20. fordulót játszották az utánpótlás fiúbajnokságokban. A húsvéti hétvégén a bajnokság ugyan szünetelt, de a póló nem, több együttes felkészülési tornán vett részt. A HPVK Kupán a rendező Honvédot is legyőzte az UVSE-serdülő, amely ezen a hétvégén Szegeden tudott győzni. Az együttes 60 pontjával toronymagasan vezet ebben a korosztályban, s noha hét forduló alatt 21 pont szerezhető, a 2. helyen álló Egernek egyrészt minden meccsét meg kell nyernie, másrészt legalább három UVSE-pontvesztésre szüksége lenne. Az idény során eddig látottak alapján ez esélytelen. A legkiélezettebb tabella továbbra is a gyermekbajnokságé. Itt is a lilák állnak az élen, de mindössze egy ponttal előzik meg a Szentest, amely mögött kettővel lemaradva a Vasas a harmadik. Ezúttal az UVSE-nek a Szeged, a Vasasnak az Eger nem okozott gondot idegenben, a Szentes azonban hazai medencében akár el is hullajthatta volna az egyik pontot. A BVSC a vártnál nehezebb ellenfél volt, két jól védekező csapat vasárnapi matinéján a ziccer-helyzetben jobban összpontosító Csongrád-megyeieké volt a győzelem. Egy hét múlva az UVSE fogadja a Szentest. Az idei szezonban nem született még szentesi siker a két csapat találkozásain: ősszel Szentesen döntetlen volt a vége, míg tavasszal az UVSE győzött a Margitszigeten. Az ifik pontvadászatában a Vasas számára ígérkezett a legnehezebbnek a hétvége az egri kirándulással. Noha a ZF-Eger csak a 7. helyen állt a forduló előtt, s hetek óta negatív tartott negatív szériája, másfél hónapja a listavezető KSI mindhárom pontot Heves megyében hagyta. Kenéz György fiai biztosra mentek, és egyszer nem engedték előnyhöz jutni az egrieket. Hiába hozta el Lőrincz Bálint révén a labdát minden negyed elején az Eger a ráúszásból, Tóth Kálmán tanítványai egyszer sem tudták ezt a lélektani előnyt számtanira váltani. Ellenben a piros-kékek a második negyed kivételével valamennyiben gólt lőttek az első támadásukból, ennek is köszönhetően az utolsó etap előtt már 9-4-re vezettek.
A meccs Somlai Tamás értékesített büntetőjével dőlt el (10-4), ettől kezdve a budapesti csapat le is eresztett, és adott egy negyedet a hazaiaknak. A ZF-Eger ugyan 5-2-re megnyerte az utolsó játékrészt és a 11-9-es végeredmény akár szorosnak is tekinthető, a Vasas győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Egy hét múlva a KSI-nek a Honvéd, a Vasasnak az FTC ellen nehéz dolga lesz, míg a BVSC az élvonalbeli pólót ebben a szezonban tanuló Debrecen ellen szinte biztosan bezsebeli majd a 3 bajnoki pontot a Szőnyi úton.