UtánpótlásSport
2025. augusztus 23.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2012-04-16 10:45

Tét nélkül jobban ment

Utolsó napjához érkezett a fiú és a leány junior Európa-bajnoki selejtező torna. A továbbjutásra már egyik magyar csapatnak sem maradt esélye, mind a két gárda a szép befejezésért küzdött, ez hellyel-közzel sikerült is nekik.

UP-info A fiú junior-válogatott Hollandia ellen játszotta utolsó mérkőzését az ukrajnai Eb-selejtező tornán. A srácok eddig egy győzelmet gyűjtöttek, amellyel nem maradtak reményeik a továbbjutásra. Ennek ellenére szerettek volna szépen, vagyis győzelemmel búcsúzni a tornától. A hollandok kezdték jobban a találkozót, de 11-11-nél utolérte őket a magyar csapat. Az iramot viszont továbbra sem tudtuk tartani, gyorsan ismét elhúzott az ellenfél, és már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet (21-25). A második felvonásban is végig kapaszkodnia kellett a csapatnak, azzal a különbséggel, hogy ezúttal többször is sikerült az egyenlítés. Sőt! 12-12-nél átvette a vezetést, majd meg is lépett négy ponttal. A hollandok a hajrában egyenlítettek, az utolsó pontokra előnybe kerültek, majd egy rossz magyar nyitásnak köszönhetően a 25.-et is beütötték (23-25). A harmadik szett alakult a legsimábban. Fél távnál hiába vezetett a magyar csapat, az előnyt ezúttal sem sikerült a végére megtartani, inkább jelentős hátrány lett belőle, így a 3-0-s vereség lett a vége az utolsó mérkőzésnek. A lányok Romániában Portugália ellen próbálták meg begyűjteni első - és egyben utolsó - győzelmüket. Az első játszmában erre nem sok esély volt, a portugálok sokkal magasabb szinten röplabdáztak, így röpke 20 perc alatt nyolcpontos győzelmet aratta. Ezután viszont nagyot fordult a világ. Minden összejött a magyar lányoknak, még a híresen rossz nyitásfogadások is remekül sikerültek, a nyitások nemkülönben. A portugálok eközben teljesen szétestek, nem is tudtak 15 pontnál többet összeütni, így nagy különbséggel győzött a magyar válogatott. A harmadik játszma tartogatta a legnagyobb izgalmakat a mérkőzésen. Egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól, két pontnál nem is volt nagyobb a különbség. A hajrára is így érkeztek a lányok, majd 23-23-nál a portugálok leblokkoltak, így két magyar pont a győzelmet jelentette. Úgy látszik, a tét nélküli mérkőzéseken sokkal jobban bírják a kiélezett szituációkat Németh Lajos tanítványai. A portugáloknak minden önbizalmuk elszállt az utolsó felvonásra, nem úgy a magyar lányoknak! Ez a játékrész pont ugyanolyan rövid és sima volt, mint az első. A magyar válogatott így végül 3-1-es győzelemmel búcsúzott a tornától. Kapcsolódó cikkek: Tükörsima vereségek Szerencsétlen péntek 13 Borúra ború Edzés és evés van, Facebookozás nincs