Búcsú a divízió I-től
Büntetőkkel kapott ki Lengyelországtól az utolsó mérkőzésén az U18-as fiú válogatott a divízió I/B csoportos világbajnokságon. A csapat így hazai pályán, Székesfehérváron esett ki a divízió II/A-ba. A tornát Fehéroroszország veretlenül nyerte, így megérdemelten léphet a divízió I/A-ba.
Fogl Balázs Megtelt az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok a világbajnokság utolsó napján a Magyarország–Lengyelország mérkőzésre. Kell is a buzdítás, hiszen a meccs győztese az 5. helyet szerzi meg, a vesztes kiesik a negyedik vonalba (amit divízió II/A-nak neveznek hivatalosan). Amikor a két csapat a jégre korcsolyázik, 1-1 ponttal áll a tabella utolsó két helyén. Az esti mérkőzésre a fehéroroszok már világbajnokként ülnek a lelátóra, a kazahok ezüst-, az osztrákok bronzérmesként.
… ami aztán másodpercek alatt szétesik: Wielkiewicz ezt a helyzetét nem rontja el, a vébén pedig sokadszorra kapunk gólt harmad elején (1-3). A középkezdés után az egyre agilisabbá váló Sebők lő, Zabolotny fogja a középre tartó korongot. A közönséget tűzbe hozza a kísérlet, a dobszó folyamatos. Erre az estére többen Ljubljanából is visszatértek, ráadásul onnan igazán feltöltődve: a felnőtt csapat két nap után két győzelemmel áll a világbajnokságon. Bata majd Majoross helyzete után kirepül a pakk a jégről, épp a legkisebbek közé. A fehérvári utánpótlás korongvadászatra indul, így nem látják, amikor Kocsis ütközik ellenfelével és lent marad. Ütemes taps kíséri a fehérváriak válogatottját, amint társai levezetik a jégről. Két perc múlva Olsawszki üti el Korbulyt, magyar emberelőny. Előbb Reiter lövése akad el a védőkben, majd egy visszatett pakk talán a kapuban kötne ki, de többen elsodorják a vasat, így nincs szépítés. Tomasik hibája után kapunk egy újabb fórt, amivel megint nem tudunk élni. Sajnos, egyelőre kétféleképpen oldjuk meg az emberelőnyös szituációkat: vagy elönzőzzük, vagy az utolsó passzt elhibázzuk. A 14. percben Ritó lövését védi Zabolotny, az ellentámadásból helyzet, Ágoston lepkés kesztyűjében azonban megpihen a korong. Szaller kiállítását követően mi kerülünk hátrányba, de kivédekezzük ismét, sőt: Nagy passza után Sebők előtt adódik kecsegtető lehetőség, ami kimarad. A 2. harmad utolsó két percébe lépünk, amikor végre újra rezdül a háló: ismét Dósa az előkészítő, a pakkot Vincze Péter kotorja be. Majdnem van válasz Kaczmarektől, de Ágoston kesztyűje megint jókor van jó helyen. Érik a legjobb kapusnak járó díj Olivér számára.


Képek a tornáról ITT.
U18-as divízió I/B csoportos világbajnokság, Székesfehérvár, utolsó játéknap. Magyarország‒Lengyelország 3-4, h.u. büntetőkkel (1-2, 1-1, 1-0, 0-0, 0-1) V.: Bokal (amerikai), Lazzeri (olasz), Riisom-Birker (dán). G: nagy K., Vincze, Hamvai, ill. Malicki, Pawlikowski, Wielkiewicz, Sordon. A divízió I/B csoport végeredménye: 1. Fehéroroszország 15 pont, 2. Kazahsztán 11, 3. Ausztria 8, 4. Ukrajna 6, 5. Lengyelország 3, 6. Magyarország 2. Fehéroroszország a divízió I/A-ba jutott, Magyarország a divízió II/A-ba esett ki. A torna legjobb kapusa: Ágoston Olivér, a legjobb hátvéd: Jevgenyij Lisovetsz (fehérorosz), a legjobb támadó: Johannes Bischofberger (osztrák). A magyar csapatból Nagy Krisztián 4 góljával és 2 gólpasszával lett a legeredményesebb, a garnitúra legjobbjának Arany Mátét választotta a szakvezetés.
A nap további mérkőzései A döntőben: Kazahsztán‒Fehéroroszország
Bár nincs rájátszás és hivatalos helyosztó a világbajnokságon, a kazah‒fehérorosz összecsapás igazán kiélezett, vérbeli döntőnek ígérkezik. A két szurkolótábor egymással majdnem szemben foglal helyet: a VIP-szektor ülőhelyein nemzeti lobogójukat kifeszítik a kazah nagykövetség munkatársai. A fehéroroszok az állószektorban vannak, tucatnyian, köztük a Pom-Pom-mesékből ismert Gólyókapkodóhoz hasonlító „korongkapkodó” bácsival. Már beépített emberei vannak a lelátó minden körívénél, meg sem lepődünk, hogy a mai meccsen is összeszed egy kirepülő pakkot.
Ötödik, majd hatodik perc legvége, egy-egy fehérorosz gól és 2-0, azonnal kapuscsere a kazahoknál. Néhány eseménytelen játékperc után fehérorosz kiállítás a semmiből, majd ugyanonnan kazah szépítés, egyenlítés, fordítás, mindez másfél perc leforgása alatt. Agajev, a fehéroroszok kapusa látszólag azt sem tudja, hol van, mi a lelátóról látjuk, hogy minden gólban benne. Mihajliszé a 4. kazah találat, amire Valkovnak van válasza. Alig-alig akad olyan kapuralövés, amiből ne lenne gól. Az utolsó percben Djukov veszíti el a fejét, hátulról löki a palánkra Mihajliszt. A fehérorosz ma már nem korcsolyázhat vissza a jégre, de az biztos, hogy a kazah sem – sőt, lehet, hogy ő a fehérvári kórházban fejezi be a napot? A szünetben a többiek támogatják az öltözőbe a nyakát jegelő szőke kazah támadót.

U18-as divízió I/B csoportos világbajnokság, Székesfehérvár, utolsó játéknap. Kazahsztán‒Fehéroroszország 5-6 (4-3, 0-3, 1-0) V.: Bergamelli (francia), Hlavaty (cseh), Tysland (norvég). G: Kabijev, Kokuljov, Kaluzsnyij, Mihajlisz, Szergijenko ill. Valkov (2), Karakulko, Kovaljov, Lisovetsz, Kriskin.
A harmadik helyért: Ausztria‒Ukrajna Az osztrákok az utolsó napon végre szimpatikusan játszottak, ami eredménnyel is párosult. A kapura végig veszélyes sógoroknál a 46. percben úgy tűnt, végleg eltörhet a mécses: Petrangovszkij belőtte e 3. ukrán gólt (0-3). Negyedóra azonban elég volt Ausztriának arra, hogy minden mindegy alapon nekimenjen ellenfelének. Három perccel később Cijan és Kreuzer találata után már csak eggyel ment Ukrajna, nyílttá vált az összecsapás. Ausztria pedig nem állt le, Berr 4 perccel a vége előtt egyenlített. Az ukránok játéka szétesett, két kiállítás után újabb Kreuzer találat, 4-3 Ausztriának. Ukrán időkérés és kapuslehozatal, az üres hálóban pedig nem sokkal később Cirtek pakkja jelentette a végeredményt (5-3) és az osztrák bronzérmet. U18-as divízió I/B csoportos világbajnokság, Székesfehérvár, utolsó játéknap. Ausztria‒Ukrajna 5-3 (0-1, 0-1, 5-1) V.: Hegle (norvég), Németh (magyar), Jamagucsi (japán). G: Kreuzer (2), Cijan, Berr, Cirtek, ill. Martisko (2), Petrangovszki. Teljes világbajnoki eredménysor ITT. Kapcsolódó cikkek: az első nap krónikája, a második játéknap; interjú Hári Norberttel; a harmadik meccsnap, a negyedik játéknapon.