A hét végén rendezték meg az öttusa Világ Kupa negyedik versenyét az oroszországi Rosztovban. Hazánk küldöttségéből Demeter Bence érte el a legjobb eredményt: kilencedikként zárt.
UP-infoPálvölgyi Miklós szövetségi kapitány ezúttal fiatal, bizonyítani kész csapatnak adott lehetőséget arra, hogy összemérje tudását a nemzetközi mezőnnyel. A lányok közül csupán a huszonkét éves Cseh Krisztina jutott be a selejtezőből a döntőbe, ahol végül a 29. helyen zárt. A tizenkilenc esztendős Földházi Zsófia sajnálatos módon lemaradt a fináléról: a selejtezőben nem tudta befejezni a kombinált számot, így csoportjában a 29. helyen végzett.
A férfiak mezőnyében Demeter Bencéért és Demeter Gergelyért szurkolhatunk. A tavaly világbajnoki hatodik Bence a selejtezőben a 11., öccse pedig a 12. lett, így a testvérpár bekerült a végső, 36 fős mezőnybe.
Bence a versenyen nem vívott jól, csak 15 ellenfelét győzte le, miközben 20-tól kikapott, így az első szám után 23. volt. A felzárkózást már a 200 méteres úszásban elkezdte, amelyben a kilencedik legjobb időt érte el, de valójában a jó kombinált számának köszönheti, hogy végül befért az első tízbe: a 3000 méteres futásban a negyedik legjobb eredményt hozta össze az után, hogy lovaglásban 1120 ponttal zárt, így a végén a kilencedik helyre ért fel.
A felnőtt mezőnnyel most ismerkedő Demeter Gergelytől – aki a 2010-es ifjúsági olimpián negyedik volt – egyelőre az is szép teljesítmény, hogy a múlt heti, százhalombattai VK-forduló után ismét bejutott a döntőbe. A mostani versenyen a 31. helyen végzett.
A sorozatzáró VK-finálét a május végén rendezik a kínai Csengtuban.