2012-04-30 17:12
Már az olimpiára tesztelnek
Öten a tavalyi vb-ezüstérmes U20-as női csapatból ott voltak abban a felnőtt válogatottban, amely kijutott a londoni olimpiára. Néhányukra a nyári játékok helyszínén tesztverseny vár május 3. és 6. között, de van, akire érettségi vagy egyetemi vizsga. Ők Siracusában a Világliga-selejtezőn sem lehetnek a csapatban.
UP-info Az olimpiai részvételt kiharcoló magyar női vízilabda-válogatottban Antal Dóra, Bolonyai Flóra, Czigány Dóra, Keszthelyi Rita és Kisteleki Hanna kapott szerepet azok közül, akik a tavalyi U20-as világbajnokságon ezüstérmes csapatnak is a tagjai voltak. Május 3. és 6. között előolimpia lesz Londonban, a tesztversenyre Antal és Czigány az érettségi, Bolonyai pedig egyetemi vizsgái miatt nem utazik. Kövér-Kiss Réka azonban bekerül az együttesbe.
Május 10. és 13. között Olaszországban, Siracusában játszik a női válogatott a Világliga európai előselejtezőjének A csoportjában. A házigazdák mellett Spanyolország és Németország lesz a mieink ellenfele. A tornára a néhány felnőtt játékossal (Kasó, Menczinger, Poszkoli, Takács) kiegészülő U19-es garnitúra utazik Merész András szövetségi kapitány vezetésével. A B csoportban, Voloszban a házigazda görög együttes mellett Oroszország, Hollandia és Nagy-Britannia küzd a 2 továbbjutást érő helyért. A Világliga döntőjét Kínában rendezik május 29. és június 3. között. Erre az Egyesült Államok és Kanada már kvalifikálta magát, Kína pedig rendezőként lesz jelen.