2012-05-01 15:02
U19: 18
A leány U19-es válogatott világbajnoki mérkőzéssel köszöntötte a munka ünnepét Szlovákiában: a lányok első ellenfele a bombaerős Svédország volt az A-divízió A-csoportjában. Nem sikerült a csapatnak felborítania a papírformát: súlyos vereséget szenvedett.
Nagy-Pál Tamás Svédországgal, Szlovákiával és Svájccal került egy csoportban az A-divíziós korosztályos világbajnokságon a magyar leány U19-es válogatott. A torna nyitómérkőzésén rögtön a csoportfavorit Svédország volt az ellenfél, így eleve a tisztes helytállás volt a találkozó célja. Ahogy az várható volt, nagyon belekezdtek az északiak, és már a 2. percben megszerezték a vezetést, majd ugyanilyen ütemben termelték tovább a gólokat, a harmad felénél már öt volt az előnyük. Nem is nagyon vettek vissza a szünetig: 8-0-ás állásnál mentek pihenőre a csapatok. A második játékrészben alig több mint egy percet kellett várni az első, vagyis a kilencedik skandináv gólra. Továbbra is nagyon hatékonyak voltak a svédek Drótos Gyöngyi kapuja előtt, így hatot a második félidőben is berámoltak, 40 percnyi játék után már 14 gólt volt az előnyük. A befejező harmadra így az volt a kérdés, hogy sikerül-e a magyar lányoknak meglőniük becsületgóljukat. Nem sikerült, a svédek viszont lőttek még négyet, így 18-0-ás eredménnyel végződött a vb első mérkőzése. A következő ellenfél a házigazda Szlovákia lesz.