UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-05-04 19:47

Anyák napi előadás

Vasárnap Kőröstarcsán rendezik az országos utánpótlás-bajnokságot: a versenyen három korcsoportban vonulnak parkettre a latin és standard műfaj képviselői.

UP-info Az Arany János Általános Iskola sportcsarnoka délelőtt tíz órakor nyitja meg a kapuit a közönség és a táncosok előtt. A nevezés, a parkettpróba és az ünnepélyes bevonulás után a gyerek és a junior kategória latinosaié lesz a főszerep. Izgalomra nem lesz sok idejük, hiszen az első és második korosztály sportolói egy óra alatt fordulnak az előtáncon az elődöntőn át a döntőig. A juniorok C és D csoportja pedig az elődöntővel kezd. A bemutatóval és egy szünettel tarkított viadalon negyed négykor már eredményt is hirdetnek. Az addig pihenő ifiknek így az estéjük lesz sűrű. A C és D kategória latin és standard táncosaira  három körös selejtező vár: előbbi műfajban huszonöt, utóbbiban húsz pár mérkőzik meg a két körös elődöntőbe jutásért. A latinosok fél hatkor, a standardesek háromnegyed hétkor vívják döntőjüket. A mezőny erős, hiszen tagja a junior standard ranglista vezető Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka kettős, amely a márciusi, moszkvai korcsoportos világbajnokságon az elődöntőbe jutott. Az ifjúságiak latin listavezetője is részt vesz a vetélkedőn: a Hegyes Bertalan, Kis Violetta páros két hete az első U21-es világbajnokságon vett részt, a múlt héten pedig utolsó korosztályos nemzetközi viadalán táncolt az elődöntőig a standard Európa-bajnokságon.