2012-05-04 14:38
Tizenhárom: nem ide
A magyar U19-es leányválogatott Svájc ellen játszotta utolsó csoportmérkőzését a szlovákiai A-divíziós korosztályos világbajnokságon: a bravúr ezúttal is elmaradt, ennek a találkozónak is sima vereség lett a vége.
Nagy-Pál Tamás Mindössze 21 másodpercet kellett arra várni, hogy a svájci U19-es válogatott Nicole Huber révén megszerezze a vezetést a magyar lányok ellen a világbajnokság A csoportjának 3. fordulójában. Még három és fél perc sem telt el, amikor Fabienne Walther már saját maga második gólját ütötte, de az első szünetig még négyen betaláltak, így a 7-0-ás részeredménnyel már ekkor eldőlt a mérkőzés. A második harmadban Vladár Veronika szerezte meg a magyar becsületgólt, de mivel válaszként négy érkezett a svájci oldalról, felzárkózásra nem volt esély. Az utolsó játékrészben már az elődöntőre spórolt az ellenfél, így két góllal megkímélte a magyar lányokat: 13-1 lett a meccs vége. A csapat így három vereséggel az utolsó helyen végzett a csoportban, így a másik negyedikkel, Norvégiával játszik a hetedik helyért. A mérkőzés vesztese búcsúzik az A-divíziótól.