UtánpótlásSport
2025. augusztus 23.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2012-05-08 13:38

Hibátlanul a döntőben

A leány országos serdülőbajnokságban már az elődöntők utolsó körét rendezték meg május első hétvégéjén. A C-1-es csoportban a játéknapot megelőzően is a Békéscsabai RSE állt az élen, hibátlan mérleggel, és a papírformának megfelelően be is jutott az országos döntőbe.

UP-info Rögtön az első mérkőzésen eldönthette a továbbjutás kérdését a Békéscsaba a leány országos serdülőbajnokság C-1-es csoportjának elődöntőjében, ugyanis a csoportmásodik HPQ Szeged volt az ellenfele. Az első fordulóban a viharsarki lányok nagyon sima győzelmet arattak, és ezúttal sem kegyelmeztek. Már a mérkőzés elején jelentős előnyre tett szert a BRSE, majd folyamatosan növelte előnyét, a második technikai szünetnél már több mint tíz pont volt a különbség (17-6). Ekkor változott kissé a játék képe, a viharsarki lányok már elkönyvelték a könnyű győzelmet, a szegediek pedig kihasználták a hibákat, és fel is jöttek négy pontra. A hajrát viszont már nem bírta a HPQ, 25-20-as győzelmével szerzett előnyt a Békéscsaba. A második játszmában már végig nagyon koncentrált, szemet gyönyörködtető játékot mutattak be a csabai lányok, így nem is lehetett más a vége, mint nagy pontarányú győzelem (25-12). A záró játékrészre mindkét csapat elég sokat cserélt. Ennek köszönhetően a szett nagy részében jól tartotta magát a Tisza -parti alakulat, de a hajrára megint nem maradt erő, így a BRSE összességében 3-0-ra győzött, és bejutott az országos döntőbe. Ezen felbuzdulva a maradék két találkozót is szettveszteség nélkül húzta be a Miskolci VSC MISI és a TEVA Gödöllői RC ellen a Békéscsaba. A szegedi lányok is hozták ugyan a kötelezőket, de az már csak a második helyre volt elég.