2012-05-11 18:04
Visszavágtak a sógoroknak
Másodszor is megmérkőzött egymással a magyar és az osztrák U15-ös válogatott. Sikerült visszavágniuk a keddi vereségért a fiúknak, ugyanis ezúttal 2-1-es győzelmet arattak Lipóton.
UP-info A magyar U15-ös válogatott újra összecsapott felkészülési mérkőzésen az osztrákok korosztályos csapattal, a helyszín ezúttal Lipót volt. Korolovszky György szövetségi edző a Dukát Péter - Fodor Zoárd (Marsi Máté, 41.), Katona Máté, Hursán György, Nyúl Krisztián - Pávkovics Bence, Haris Attila, Korozmán Kevin - Nyári Martin (Forgács Péter, 63.), Oláh Ádám (Sárossy Dániel, 78.), Göblyös Krisztián (Szatmári István, 80.) összeállításban szerepeltette együttesét a találkozón. Az első mérkőzésen végig fölényben játszott a magyar csapat, de akkor gólt nem sikerült szereznie. A játék képe most is hasonló volt, azzal a különbséggel, hogy a 24. percben megszületett a párharc első magyar találata: gyors támadás végén Göblyös Krisztián ívelte át a labdát Pávkovics Bencének, aki magabiztosan lőtt a jobb alsó sarokba. Három perc sem telt el, amikor egyenlítettek a vendégek, így döntetlennel mentek pihenőre a csapatok. A fordulás után Korozmán Kevin remek szabadrúgásgóllal szerezte vissza a vezetést. Az osztrákok az utolsó tíz percben óriási nyomás alá helyezték a magyar kaput, de újabb gólt már nem tudtak szerezni, így 2-1-es győzelmet aratott a Korolovszky-legénység. – Dicséret illeti a játékosokat, mert másfél nap regenerálódás után óriásit futballoztak, olyan nagyszerű megoldásokat láttam tőlük, amilyeneket korábban csak elméletben vettünk át, de a gyakorlásukra még nem volt időnk - mondta a tréner az mlsz.hu-nak. - A győzelem jogosságához nem férhet kétség, hiszen helyzeteink alapján két-három további gólt is szerezhettünk volna. Köszönettel tartozunk a lipóti szervezőknek, mert tökéletes munkát végeztek, az ő hozzájárulásuk sem elhanyagolható a mai sikerben.Kapcsolódó cikkek