UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-05-12 00:03

Csak a végén lett vége

A magyar leány U19-es válogatott nemrég A-divíziós világbajnokságon vett részt Szlovákiában. Mind a három csoportmérkőzésén kikapott a csapat, így Norvégia ellen már a bennmaradás volt a tét. A lányok a legfontosabb találkozón győztek először a tornán, és ezzel meghosszabbították tagságukat a „nagyok” között.

Nagy-Pál Tamás Leitner Tamás szövetségi edzővel beszélgettünk a tornáról, aki elmondta, hogyan sikerült túltenniük magukat az első mérkőzésen kapott 18 gólon. S hogy sikerült, az végül a bennmaradáshoz vezetett. – Sikerült. Elégedett? – Természetesen. Ez volt a célunk, és elértük. – Ez a cél, vagy a minimális elvárás volt? – Nagyjából tisztában voltunk az erőviszonyokkal. Reménykedtünk: ha máshol nem is, az utolsó meccsen lehet keresnivalónk. Végül is egy mérkőzést kellett csak megnyernünk, így ez cél is volt, és elvárás is. – Az első találkozón 18 gólt kaptak. Papírforma ide vagy oda, ilyen vereség után nehéz lehetett felrázni a lányokat. – Nézze, egyáltalán nem zakkantunk meg, mert reálisan látva a dolgokat, benne volt ekkora vereség. De ugyanezt elmondhatom a többi találkozóról is, leszámítva a szlovákok ellenit. Ott ekkora különbségre nem számítottunk a két csapat között. Nagyon görcsösen és kapkodóan játszottunk már a találkozó elején is, azért alakult így. Mivel fel voltunk erre készülve, sikerült magunkat túltenni rajt, és az újabb feladatra koncentrálni. – De három ilyen vereség után mennyire tudott hinni a bennmaradásban? – Láttuk az ellenfelet a tornán, és tudtunk, hogy nagyjából egy szinten van velünk. Sejtettük, hogy tipikus ki-ki meccs lesz, igazunk is volt. Az döntött talán a javunkra, hogy jobban akartuk a győzelmek. Nagyon összeszedettek voltak fejben a lányok. Mindenki maximálisan odatette magát, nagyot küzdött mindenki. – Milyen szavakkal küldte pályára a lányokat a találkozóra? – Hadd gondolkozzam picit!... Először is felhívtam a figyelmet arra, hogy hiba nélkül, vagyis óriási koncentrációval kell játszani hatvan percen keresztül. Tudatosítottam bennük: higgyék el, van keresnivalónk. Arra buzdítottam őket, hogy kizárólag pozitívan beszéljenek egymással a pályán, csak bíztató szavak hangozzanak el. Végül pedig elmagyaráztam, hogy nem szabad összezuhanni az első bekapott gól után, hiszen a meccsnek csak a végén van vége. – Ezen a mérkőzésen mindenki kiemelkedőt nyújtott? – Igen. Ott volt Kiss Dorina, aki kétszer volt best player a tornán. Két gólt is szerzett ezen a mérkőzésen. Nagyon gyors és ügyes, így kétszer is meg tudott lépni a labdával. Ugyanazt csinálta, amit bajnoki mérkőzéseken szokott, csak éppen nemzetközi szinten, ez óriási dolog! Védőpárosunkat, Hotz Evelint és Dudás Esztert is kiemelném, végig magabiztosak voltak. Darai Szilvia csak ezen a mérkőzésen volt védő, mégis remekül oldotta meg a feladatát Szedlák Alexandrával. De mindenki dicséretet érdemel, hiszen ez igazi csapatmunka volt. – Közülük többen már a felnőtt válogatottat is megjárták. – Így van, Evelin például szerepelt a vb-selejtezőn is, de Vladár Veronika, Kiss Dorina és Simon Szandi is volt már kerettag. Igazság szerint a nagyválogatottnak nagyon fiatal a játékosállománya, így többen játszanak itt is, ott is. Ezzel együtt mi is nagyon fiatalok vagyunk, így többen ki sem öregednek az U19-ből idén. – Az elmúlt héten zajlottak az érettségik, mindössze pár nappal a torna után. Akadt valaki, akinek gondot okozott? – Már tavaly nyártól elkezdve folyamatosan jelentette be több lány is, hogy az érettségi miatt vállalni nem fogja a szereplést, ilyen szempontból szerencsétlen az időpont. A résztvevők közül pedig Simon Szandinak kellett már a norvég meccs előtt hazautazni a ballagás, illetve az érettségi miatt.

Kapcsolódó cikkek

A-sok maradtak

Megint nem ment

Tizenhárom: nem ide

U19: 18