Nem jutott a Világliga döntőjébe a megfiatalított női vízilabda-válogatott. Az európai selejtezőkör A csoportjában az olaszországi Siracusában Merész András U19-es válogatottra épült együttese. A házigazdák elleni utolsó mérkőzésén négy góllal is vezetett, ám végül csak eggyel nyert, és a taljánok a jobb gólkülönbségüknek köszönhetően lehetnek ott a kínai Csangsuban a május végi szuperdöntőben.
eFBé Olaszország, Spanyolország és Németország volt a magyar női vízilabda-válogatott ellenfele négy napon át Siracusában, a Világliga európai selejtezőjének A csoportjában. A csapat a juniorválogatottra épült, a felnőtt együttesből négyen (Kasó, Menczinger, Poszkoli, Takács) maradtak hírmondónak. Minden együttes kék-két mérkőzést játszott valamennyi ellenfelével, így alakult ki a végső sorrend: a csoportot Németország nyerte Olaszország, Magyarország és Spanyolország előtt.
A házigazda olaszok nagyon bekezdtek a tornán: az első három összecsapásukat megnyerték. Köztük a mieink ellenit is 8-6-ra úgy, hogy a találkozó első két negyedében eldöntötték a meccset – hiába folyt ezt követően kiegyenlített játék a medencében, nem tudtak feljebb zárkózni Gurisatti Grétáék. A magyar garnitúra mindhárom ellenfelét egyszer legyőzte, a spanyolok elleni második összecsapáson 9-9-s döntetlent ért el, a hispánok azonban büntetőkkel megszerezték a győzelmet.
Az utolsó játéknapon, május 13-án, vasárnap a német, olasz, magyar trió küzdött Csangsuért: a két európai selejtezőcsoportból ugyanis az 1-2. helyezett kvalifikálta magát a Világliga május végi kínai szuperdöntőjére. A házigazda elleni összecsapáson kétszer is vezettek a mieink négy góllal, két negyed után 6-2 volt az állás a javunkra. A harmadik negyedben sziporkáztak az olaszok, ezt a játékrészt 5-2-re nyerték, így az utolsó nyolc perc döntötte el, hogy a német válogatott mellett melyik együttes lesz a másik továbbjutó. A negyed 1-1-s végeredménnyel zárult, így a 9-8-s magyar siker csak a 3. helyre volt elég, hiszen az első találkozót 8-6-ra az olaszok nyerték ellenünk. A torna legjobb kapusának Kasó Orsolyát választották.
A másik európai selejtezőcsoportban, a görögországi Voloszban a házigazda mellett Oroszország emelkedett ki a mezőnyből: a két csapat 15-15 ponttal zárta a küzdelmeket. Hollandia és Nagy-Britannia esélytelen volt a továbbjutásra.
A magyar válogatott eredményei a Világliga európai selejtezőjének A csoportjában:
Németország–Magyarország 13-8, Magyarország–Spanyolország 16-12, Olaszország–Magyarország 8-6, Magyarország–Spanyolország 12-14 (9-9 után büntetőkkel), Németország–Magyarország 10-15, Magyarország–Olaszország 9-8.
A csoport végeredménye: 1. Németország 11 pont, 2. Olaszország 10, 3. Magyarország 10, 4. Spanyolország 5.
A másik selejtező csoportban: 1. Görögország 15, 2. Oroszország 15, 3. Hollandia 6., 4. Nagy-Britannia 0.
A Világliga nyolcas szuperdöntőjében május 29. és június 3. között az alábbi országok vesznek részt: Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Kína, Németország, Olaszország, Görögország, Oroszország.