UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-05-14 12:13

Aranyos Krokodilok

A Dunai Krokodilok SE és az SZPK-NOKIA Komárom játszotta május második hétvégéjén az Erima fiú U14-es bajnokság döntőjét. Az összecsapást a Krokodilok nyerték 3-2-re, így ők ünnepelhettek bajnoki címet.

UP-info A Dunai Krokodilok SE és az SZPK-NOKIA Komárom is könnyedén vette az elődöntős akadályt az Erima fiú U14-es bajnokságban, de már az alapszakaszban is egyértelművé vált, hogy ennek a két csapatnak kell találkoznia a fináléban. A szezonban kétszer játszott egymással a két gárda, mind a két alkalommal simán győztek a krokik. Ezúttal azonban jóval szorosabb mérkőzésre volt kilátás. Hét perc telt el az összecsapásból, amikor Mózes Dániel kezezés miatt két percre a büntetőpadra került, de a fővárosi csapat nem tudott élni az emberelőnnyel, így döntetlennel mentek az első szünetre a játékosok. A második játékrésznek is eltelt már a fele, amikor a krokik megszerezték a vezetést: Kvasznicska Norbert passza után Dávid Bence volt eredményes (1-0). Egy perc múlva Kiss János kiállítása miatt újabb nagy lehetőséghez jutottak a Krokodilok, de a komáromiak ezúttal is kivédekezték a hátrányt. A befejező játékrész elején aztán gyorsan egyenlített az SZPK: egy remek támadás végén Bondor Csaba ütötte a kapuba a labdát, így 1-1-et mutatott az eredményjelző! Sőt, három perc múlva már a vezetést is megszerezte a komáromi gárda! Ismét Mózes Dániel vette be Kiss János passzából a kaput, de ezzel még korántsem volt vége: négy perccel a meccs vége előtt emberelőnybe kerültek a Krokodilok, melyet Mile Benedek használt ki villámgyorsan, így 2-2-vel kezdték a hajrát a csapatok. Újabb gól már nem született, így következhetett a 10 perces hosszabbítás. A ráadásra az aranygólszabály volt érvényes, vagyis az első találat döntött a bajnoki cím sorsáról: ezt Dávid Bence szerezte a Krokodiloknak, így a 2011/2012-es évad bajnoka óriási küzdelem után a fővárosi csapat lett az U14-es bajnokságban.