UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2012-05-14 00:00

Serdülőbajnok az UVSE

Noha négy forduló még hátravan, az UVSE serdülőcsapata már megnyerte a 2011/12-es bajnokságot. Benczur Márton tanítványai veretlenül állnak 23 forduló után. Az ifiknél a KSI vezet, a gyermekbajnokságban az UVSE-re tapad a Vasas és a Szentes.

eFBé Nem adta könnyen magát a ZF-Eger a Hajós Alfréd uszodában május 13-án. A serdülőbajnokságban a 2. helyezett egriek a listavezető UVSE-hez látogattak, a lilák számára a győzelem a bajnoki címet jelentette négy fordulóval a pontvadászat vége előtt. A mérkőzésen Hornyák Olivér góljával szerzett vezetést az Eger, majd Kovács Kevin egyenlíthetett volna büntetőből, de kihagyta. Aztán fél perccel később javított, majd a második negyed elején újra eredményes volt, így először vezettek a lilák (2-1). Később aztán a másik Kovácsról, Bencéről szólt a meccs.
Az egriek nem hagyták, hogy simán elússzanak a pontok, végig partiban voltak bajnoki címről álmodó, és eddig azért mindent meg is tevő hazaiakkal – az UVSE az ezt a találkozót megelőző összes meccsét megnyerte. Ezúttal sem tett kivételt, ám az egrieket Hornyáktól Zalánkin át Szívósig dicséret illeti: Tóth Kálmán tanítványai az utolsó másodpercig küzdöttek azért, hogy az UVSE ne ünnepelhessen bajnoki címet. Vereségével az Eger lecsúszott a második helyről, az egymás elleni eredményeket tekintve ugyanis a szintén 52 pontos KSI rendelkezik jobb mérleggel. A mérkőzést követően Benczur Márton így értékelt az uvse.hu-nak: "Nagyszerűen játszó Egert sikerült idén negyedszer is legyőznünk. Parádésan fogták a centereinket, számtalanszor fordultak le minket, és némi szerencse is kellett ahhoz, hogy ma győztesen hagyjuk el a medencét. Kellett még a hihetetlen játékosokból álló csapat, amelyik elképesztő egységet mutat már évek óta, és idén a huszonharmadik bajnoki mérkőzését is meg tudta nyerni a nagyon erős mezőnyben. Binéth Olivér elképesztő védések sorozatával segítette a jó csapatvédekezésünket, s bár elöl akadozott a helyzetkihasználásunk, így is folyamatosan tudtunk vezetni. A negyedik negyed elején ismét majdnem utolért minket a nagyszerű Eger, ám érkezett Kovács Bence, aki ma olyan volt, mint a Lakers kosarasa, Kobe Bryant: szinte egyedül eldöntötte a mérkőzést. Nagyon nagy megtiszteltetés ezeknek a srácoknak az edzőjének lenni! Köszönettel tartozunk az UVSE minden támogatójának, az elnökségnek, és a szülőknek is. Külön kiemelném még Áts Bertalant, aki három évig nevelte a 95-ös korosztályunkat – ma is látszik a munkája…” A serdülők az öltözőben folytathatták az ünneplést, persze csak röviden, hiszen többjükre még ifimeccs is várt. Lazításképp a gyermek korosztály bajnokiját izgulhatták végig – bár erre most nem volt szükség, hiszen a tartalékos hevesiek ellen 17-7-re nyert az UVSE. Ebben a korosztályban továbbra is kiélezett a küzdelem a bajnoki címért: a fordulóban a Vasas a Debrecent 20-7-re, a Szentes a Szegedet 19-12-re győzte le, így tartotta három-, illetve négypontos hátrányát a lilákkal szemben. Egy hét múlva, a Vasas–Szentes összecsapást követően elképzelhető, hogy már csak két csapat marad versenyben a bajnoki aranyért. Keresztúri Márton, Kovács Kevin, Sedlmayer Tamás és Szedmák Dávid dél után már bajnokként ugorhatott a medencébe az ifik meccsén. Ezen a találkozón a tabella 5. és 6. helyezettje játszott egymással – a két szám a meccs után sem változott, a csapatok azonban helyet cseréltek. Az UVSE mindössze egyszer, az első negyedben tudott vezetni 2-1-re, attól kezdve a ZF-Egerről szólt a meccs. A több Komjádi kupa-győztest felvonultató Heves megyei csapatnak ez a győzelem adhat nagy lökést a folytatáshoz: Tóth Kálmán tanítványai az FTC nyomába erednek. Ha mindkét együttes nyer a következő három meccsén, akkor az utolsó fordulóban az FTC–Eger összecsapás dönt majd arról, hogy melyik csapat végez a 4. helyen. Ebben a korosztályban két hét múlva eldőlhet az elsőség kérdése: ha május 25-én a KSI legyőzi a BVSC-t, biztosan bajnok.