2012-05-19 11:03
Kópés Medúza a vízben
A kötelező, technikai gyakorlatok bemutatásával kezdődött meg a Delfin Kupa. Az első versenynapon speciális, gyermek, junior és abszolút kategóriában hirdettek győzteseket a monori uszodában.
Sajó Annamária – Egy pillanat, éppen a molinókat pakoljuk, készülünk a közönség holnapi fogadására – mondta pörögve a kupa főszervezője, Szőke Zsuzsanna. – A technikai bemutatók nem a leglátványosabb, publikumszórakoztató koreográfiák, így ma a bírákon és a fülig húzott, fehér úszósapkákon volt a hangsúly. Szerencsére szülőkből és barátokból kifogyhatatlanok vagyunk, ám a lelátok holnap lesznek igazán tele – vonta le a pénteki verseny konklúzióját. Bár a csillogó dressz és az arcfesték ilyenkor elmarad a műúszókról, a technikai gyakorlatok tökéletesítésének mégis fontos szerepe van gyermekkorban. – Ezek a bemutatók nem látványosak, de a kötelező elemek ismerete nélkül később nem juthatnak feljebb – magyarázta a főszervező. – Ilyenkor kell megtanulniuk, hogyan kell tudatosan versenyezni, az adott pillanatban a legjobbat nyújtani, és, hogy az izmaikat állandóan melegen kell tartaniuk. Hozzá kell szokniuk, hogy nem eshetnek kétségbe attól, ha rossz a sorsolás, vagy éppen a verseny napján vesztek össze a barátnőjükkel. A Delfin Kupa éppen erre jó.