2012-05-21 18:04
Milánói meglepetés
Míg a felnőttek már az olimpia lázában égnek, addig az utánpótláskorú versenyzők a felnőtt vetélkedőkön teszik próbára magukat. A május 14. és 20. között rendezett milánói Világ Kupán a 15 éves Péni István és a 17 esztendős Nagy Sándor is részt vett.
Krecsik AdriennA milánói Európa egyik legnehezebb pályája: nyitottságából adódóan a szél nagyon befolyásolja a végeredményt, Magyarországon pedig nincs olyan lőtér, amelyen lehetőség lenne erre felkészülni. Így a versenyre azért utaztak el a fiatalok, hogy ezekkel a megszokottól eltérő körülményekkel is megismerkedjenek. Az ismerkedés igen jól sikerült...
A férfi légpuskások között a többszörös Európa-bajnok, Sidi Péter is indult, és a hatodik helyen végzett 597 körrel. A kilencvenhárom fős férfi mezőnyben Péni István 593 köreredménnyel a mezőny első harmadában, a 36. helyen végzett, míg a junior korú Kapás István 592 körrel a 44. lett.
Szerdán az 50 méteres összetett versenyszámban kezdték meg a versenyzést. A legjobb helyezést Sidi Péter érte el: a 12. lett, Nagy Sándor a 23.; Péni István nem jutott be a döntőbe. Sándor 1158 körös teljesítménye szinte szenzációszámba megy, hiszen maga mögé utasítva nagy nevű riválisait (világ- és olimpiai bajnokokat) bejutott a szám döntőjébe, ráadásul országos csúcsot döntött az elért eredményével.
A nők 3x20-as összetett számában a 21 esztendős Veres Kata a 35. helyezést érte el 572 körrel, légpuskában pedig 388-cal a 81. lett a kilencvenkilenc induló között.
Péni István a hazaérkezése után mesélt az olaszországi élményeiről, de csak néhány szóra volt ideje, hiszen már készült is a hétvégi Eb-válogatóra.
– Nagyon jó hangulatú viadal volt, megtisztelő, hogy együtt versenyezhettem a legnagyobbakkal, és tanulhattam tőlük. A 10 méteres légpuska jól sikerült, s ez után a világranglistán valószínűleg előrelépek majd, most a 46. vagyok. Az 50 méteres összetettben az idő nem igazán kedvezett: óriási szél volt, s a milánói pályán már a kis szél is trükkös, könnyen elviszi a lövést. De a későbbiek során nagyon hasznosak lehetnek a most szerzett tapasztalatok, vagyis, hogy hasonló körülményekben mit kell csinálni és hogyan kell szűrni a szelet. Örülök, hogy sokat tudtunk edzeni a világ egyik legnehezebb pályáján.
Az utánpótlás-kapitány, Kissné Oroszi Edit elégedett a fiatalok teljesítményével, nagyon szép eredményeket hoztak haza.
– Nagy Sándor teljesítményére meglepetésként ért, az országos csúcsára pedig rettentő büszke vagyok. Szereplése a közelgő junior Eb-re nézve mindenképp biztató. A másik két fiú hozta a formájának megfelelő eredményeket ezen a rendkívül nehéz pályán. Nyitottsága miatt nem igazán tudtunk rá itthon felkészülni, a milánói versenykörülmények nálunk nem illusztrálhatók, ráadásul 30 km/h-s sebességű szél is fújt, ami pluszban nehezítette a versenyzést. Ezért kell sokszor megméretni őket efféle külföldi viadalokon.