UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-05-22 20:30

Kormánylapátnyi különbség

Befejeződött a Keszthelyen rendezett KYC Kupa. A Keszthelyi Yacht Klub 2007 után kapta meg újra a lehetőséget, hogy ifjúsági versenyt szervezhessen. A vetélkedő rendkívül izgalmas volt, minden hajóosztályban az utolsó futamokon dőlt el a dobogósok sorrendje.

Szabó András Az utolsó napon reggel keleti széllel indult a mezőny, de ez az előrejelzéseknek megfelelően fokozatosan déli irányúvá változott. Emiatt a pályát is át kellett rendezni, így csak egy kis késéssel, a megkezdett futamok törlésével rajtolhattak el a vitorlázók. A viszonylagosan jó idő azonban nem tartott sokáig, így mindössze két futamot volt lehetősége befejezni a versenyzőknek többségének (az Optimistoknál a második rajt sikertelensége miatt még ennyit sem).
A végső győzelemért zajló csata a Cadeteknél dőlt el a legsimábban, ahol az első nap még vezető Polgár Lukács, Kanyicska Márk duót korai rajt miatt kétszer is kizárták. Ezt a Rácz Levente, Nagy Nátán páros remekül használta ki. E kettős kiegyensúlyozottságára jellemző, hogy az első futam kivételével mindannyiszor dobogós helyen végzett, így megérdemelten, kilenc ponttal előzte meg riválisát. A Fabacsovics Márk, Németh Boldizsár összetételű hajó lett a bronzérmes, minimális különbséggel, csupán egyetlen ponttal lemaradva a második helytől. Ennél valamivel szorosabbra sikerült a Laser Radialosok hajrája, amelyet Rozsnyai Domonkos nyert meg Dénes Bence előtt. Domonkos a hét futamból ötöt elsőként zárt, de két ötödik helye akár sokba is kerülhetett volna, mivel Bence elrontott első futamát követően minden alkalommal a dobogóra kormányozta be hajóját. Végül Domonkos újabb győzelme azt jelentette, hogy 10-13-as eredménnyel végeztek, messze a harmadik Korchmáros Kristóf előtt, aki 22 pontot gyűjtött. A legnépesebb mezőnnyel rajtoló Optimistek versenye egészen az utolsó pillanatig érdekes volt: Szilasi Fábián és Wolf Szabolcs végig egymás ellen versenyzett az első helyért, egészen az utolsó futamig egy-egy betlijüktől eltekintve valamennyiszer az első három közt végeztek. Így az utolsó forduló előtt a következőképpen festett a képzeletbeli eredményjelző: Szilasi 9, Wolf 8. Ám a döntő pillanatban Vida Péter és Tóth Levente is besiklott a fűzfői versenyző elé, így a kategóriát Szilasi Fábián nyerte 10 ponttal, kettővel megelőzve Wolf Szabolcsot. Tóth Levente pedig utolsó futamban szerzett bronzérmével összetettben is megszerezte a dobogó legalsó fokát 18 egységgel. Ha az Optimistok versenye szoros és izgalmas volt, a Laser 4.7-esek versenyéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Itt ugyanis az utolsó futam előtt Virág Flórát és Vadnai Benjámint csak egyetlen pont választott el egymástól. Ők ketten végig jól vitorláztak a hétvége folyamán, valamelyikük minden futamban az első kettő közt végzett, és legrosszabb, kieső eredményük egyformán egy-egy hatodik hely volt. Az utolsó futamban  taktikusan egymás mögött vitorláztak, egymás hibáira vártak. Benjámin idegei jobban bírták a küzdelmet, így Szabó Balázs mögött ő ért másodiknak célba, orrhossznyival megelőzve riválisát. Ez azt jelentette, hogy 14-14-es végeredménnyel, több futamgyőzelmének köszönhetően nyerte meg az összetett aranyérmet, melyet, mint valamennyi díjazott, ő is Berecz Zsombor olimpikontól vehetett át. A 420-as hajóosztályt csak két helyi hajó képviselte, mert nem illett bele a nemzetközi versenyekre való felkészülésbe ez az időpont, annak ellenére, hogy közel fél éve, központilag jelölték ki ezt a hétvégét. Így Szalai Kóta és Tolnai Csongor könnyedén verte meg a Tóth Márton, Horváth Gergely összetételű ellenlábasát, mindhárom futamban győzelmet aratva. Részletes eredmények ITT.