2012-05-23 15:20
Eb-hangulatban
Május harmadik hétvégéjén rendezték az Utánpótlás Kupa II. fordulóját és a Kun Szilárd-emlékversenyt, amely a junior Eb válogatója is volt. A viadalokon a megszokott nevek kerültek az élre, s már alakul az Eb-keret is.
Krecsik AdriennKicsivel több, mint egy hónap van hátra a júliusi, bolognai junior Európa-bajnokságig: a felkészülést már az edzőtáborokban is megkezdték, de egyéb vetélkedőkön is gyakorlási szándékkal indulnak. A múlt hét végi versenyeknek pedig szintén nagy jelentősége volt az Eb-re tekintve: egyfajta szűrőként funkcionáltak. Az elért eredmények alapján jelölik majd ki a bővebb társaságot, amely elutazhat majd Plzenbe, az Olimpiai Reménységek Versenyére. A csehországi szereplés dönti majd el, kik lesznek azok, akik részt vehetnek a bolognai Eb-n. Számonként mindössze hárman mehetnek ki, de a vezetésnek nem lesz nehéz dolga a megfelelő emberkék kiválasztásában, hiszen a jelenlegi élmezőny nem kínál nagy teret a válogatásnak: van néhány versenyző, aki rendre hozza a stabil eredményeket.
Az aktuális viadalokon kiemelhetjük a Péni István, Kapás István, Nagy Sándor hármas teljesítményét: a trió az első három hely valamelyikén végzett a különböző versenyszámokban: Nagy megnyerte a kisöbű szabadpuskások versenyét az ifjúsági korosztályban, Péni pedig mögötte végzett a második helyen, de Kapás is szépen szerepelt az emlékversenyen, ezért az utánpótlásvezető szerint a ő is biztosan bekerül a második Eb-válogatóra, amelyet június 7-től 10-ig rendeznek. A pisztolyos lányoknál papírforma-eredmény született: Mihalkó Nikoletta nyerte az versenyt ifjúsági kategóriában, a junioroknál Ihos Erika győzött. A pisztolyos fiúk gyenge eredményt értek el, ezért, hogy ha a második válogatón nem lőnek jobban, biztos nem utaznak az Eb-re, Oroszi Edit szerint erősödniük kell még.
– Azok kerülnek majd be az Eb-csapatba, akik olyan eredményeket érnek el, amelyek a nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket, tehát hiába végeznek mondjuk a pisztolyos fiúk egy-háromban a válogatón, ha azt nem megfelelő eredménnyel érik el. De ha legalább a középmezőnybe nem tudnak bekerülni, biztos, hogy itthon maradnak. Inkább az éremesélyeseket és a fiatalokat utaztatjuk, akikre később építhetünk – mondta el honlapunknak az utánpótlás vezető.
A Péni, Kapás, Nagy triót az előző versenyeken és most sem tudták megközelíteni, ezért ők nagy valószínűséggel kerettagok lesznek. A lányok közül Biatovszki Mira, Hanák Gabriella és Szijj Katinka látszik befutónak, a pisztolyos mezőny még nyitott, Mihalkó Nikoletta azonban a hét végi teljesítményével bebiztosította helyét, tehát a februári légfegyveres Eb-hez hasonló összeállításra számíthatunk.
A következő megméretést, amely válogató verseny is, június 7-én rendezik Plzenben.
Részletes eredmények az Eredmények/Hazai menüpontban.