2012-05-26 23:00
Pingvinek jótékonysági akciója + VIDEO
Hozzávetőleg százötven kisgyerek játszott a szupermini korosztályból a a Pólus Centerben. A Pólus Pingvinek klubja a nevezési díjakból származó 250 000 forintot a Bethesda Kórház csecsemőosztályának felújítására ajánlotta fel. A díjátadón Kocsis Ferenc vehette át az Év játékosának járó Leveles György-kupát, de további, szintén az utánpótlásban dolgozó szakemberek munkáját is elismerte a Magyar Jégkorong Szövetség.
Fogl Balázs „A legjobb az volt, hogy jégkorongozhattunk. Ja, és még az, hogy 4-1-re nyertünk az Újpest ellen” – mondta a hatéves ferencvárosi Zimányi Dani csillogó szemekkel, amikor az „ősi rivális” legyőzéséről beszélt. A Fradi–Újpest tehát a szupermini korosztályban (5-7 évesek) is rangadó. Az említett két csapaton kívül a házigazda Pólus Pingvinek, a Budai Bocsok, a KSI, a MAC és a Sportország SE vett részt a május 26-i tornán. Akadt klub, amely három együttest is indított.
A szülők és családtagok a jégpálya körül csoportosultak és folyamatosan biztatták a kicsiket, akiknek, miután lejöttek a jégről, stílszerűen jégkrém volt a családtól a jutalom. „Ha így játszanak, nincs több fagyi!” – szólt az edzői utasítás a szülők felé az újpesti kispadról a Sportország elleni összecsapás alatt. A lurkók is meghallották a mindennél beszédesebb edzői utasítást (bár a kacsintást nem látták), így magasabb tempóra kapcsolva kergették tovább az ezúttal kék korongot.
Aki épp nem a jégpályán volt, az a bejárat előtti színpadon és környékén szórakozhatott: volt bábszínház, kézműves foglalkozás, sőt a bevásárlóközpont játszóháza ezúttal különleges programokat kínált.
A délután még egy gálameccset is: a Pingvinek 2004-ben született játékosokból álló csapata az Újpest felnőtt együttesével találkozott. Utóbbiban olyan kiválóságok léptek a jégre, akik valaha „Pingvinként” kezdték pályafutásukat: Hajek Márk, Sommer Tamás, Zalavári Bence, Kovács Viktor, Jankovics Péter, Pichler Ádám és Dömötör Róbert.
„A szupermini korosztály mérkőzései az önfeledt játékról szólnak. Ebben a korban még nincs tétje a meccseknek, eleve nem feltétlenül lesz a ma látott 5-7 éves kicsikből a későbbiekben jégkorongozó. Aki pedig igen, az is ráér majd akkor megismerkedni azzal az érzéssel, hogy mit jelent a győzelemért játszani. Mert az nem csak fizikai, hanem komoly lelki feladat is” – mondta a torna zárásaként Nagy Attila, a Pólus Pingvinek vezetője.
Képgaléria ITT.
A nap végén győztest tehát nem hirdettek a szervezők, viszont gyermeknapi torna lévén mindannyian kaptak ajándékcsomagot: csokival, játékkal. A kicsik örültek a szatyrok tartalmának, a náluk még kisebbek viszont még fel sem foghatják – lévén csecsemőkről van szó – hogy milyen ajándékot kapnak a mai nap után.

