2012-05-27 19:12
Balesettől porzott az út
Klenáncz Szabolcs és Szabó Krisztián egyaránt a negyedik helyen végzett az autókrossz Európa-bajnokság Litvániában zajló második fordulóján. Döntőjében Krisztián futotta a leggyorsabb kört, Szabolcs pedig balesetekkel nehezített előfutamból jutott a finisbe, úgy, hogy az elsőben a címvédőt megelőzve győzött.
Sajó Annamária Klenáncz Szabolcs kapcsán tegnap még búslakodó kommentek kerültek föl az autokrosszrajongók facebookos csoportjának oldalára. A tizenöt éves pilóta az Eb első, május 26-i napján a hatodik helyet csípte el futamában, összesítésben így tizenegyedikként vágott neki a vasárnapi versenynek. Szabolcs délelőtti versenye nem indult zökkenő-, pontosabban ütközésmentesen: pilótánk negyedikként jött el a rajtból, ám hárman is összeakadtak. A mezőny többi része a hátsó kanyarban vívott csatát az előrébb jutásért, pilótánk azonban kimaradt a tülekedésből, és az első helyre kormányozott. Ám a csetepaté következtében kigyulladt egy autó, így a GP3 második monacói futamához hasonlóan Litvániában is a piros zászló vetett véget a versenynek. Szabolcsnak ez kimondottan jól jött, hiszen - bár engedett vezető helyéből - a harmadik helyről várta a délutáni folytatást.
A pilóta mindenkit lerajtolt, és már az első kanyarnál az élen fordult. Formája a többi körben is kitartott, olyannyira, hogy a célon is elsőként haladt át, maga mögé utasítva a tavalyi Európa-bajnokot. Az igazi kihívás azonban a döntőben várta a pilótát. A mezőny ezúttal gond nélkül eljött a rajtból, ám a nyugalom csak a hatodik körig tartott: a piros zászló mögött Szabolcs a hatodik helyen autózott, az újraindítás után azonban felbőgette motorját, és 04.34.2-es idejével negyedikként ért célba.
Szabó Krisztián szombaton a harmadik helyet szerezte meg futamában, formája pedig vasárnap is kitartott. A délelőtti etapon Thomas Analecto már az első körben az élre vágott, ám mindössze négy századdal vezetett a magyar versenyző előtt. Az előny nem apadt a későbbi kanyarokban sem, így Analecto 3.03.976-os teljesítménnyel nyert, a 03.03.456-os idejével a második helyre érkező Krisztián előtt.
A délutáni futamban nem várt műszaki problémák nehezítették Krisztián dolgát. Kipufogójából kirázkódott a Lambda szonda helyén lévő anyacsavar, ráadásul váltója sem vette fel a fokozatot a rajtoknál. A legnagyobb gond azonban az idővel volt: hiányában nem tudták megjavítani a kocsit. A döntőnek így kisebb félelemmel vághatott volna neki, ám a frissen érettségizett, tizenkilenc éves pilóta sem félelmének, sem fékének nyomát nem hagyta ott a litván pályán. Negyedikként ért célba, ám ő teljesítette a leggyorsabb kört, 35.756 másodperces idejével.
A litván pályától tehát két negyedik helyezéssel búcsúznak a magyar pilóták, a kontinensviadal izgalmai azonban csak most kezdődnek. A mezőny június 1. és 3. közt a németországi Seelowban randevúzik.
Az Európa-bajnokság második fordulójának végeredménye (Buggy kategória): 1.Thomas Anacleto, 2.Michael Buddelmeyer 3.Florent Tafani, 4. SZABÓ KRISZTIÁN.
Junior buggy kategória: 1. Jakub Kubicsek, 2. Vaszlav Triszka 3. Filip Szmid 4. KLENÁNCZ SZABOLCS.