2012-05-30 14:41
Az élen minden változatlan
A finisbe érkezett az U19-es bajnokság, így már csak két csapat van harcban a bajnoki címért: a kispesti Magyar Futball Akadémia és a felcsúti Puskás Ferenc Akadémia együttese. Így mindkettőnek kötelező volt a győzelem az utolsó előtti fordulóban a DVSC, illetve a Kecskemét TE ellen.
UP-info A helyzet úgy áll az U19-es pontvadászatban, hogy a Puskás Akadémia négy ponttal vezet a Magyar Futball Akadémia előtt, a kispesti gárda azonban egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, így vesztett pontokban csupán egy pont a hátránya. Mindenképp győznie kellett tehát Debrecenben ahhoz, hogy bajnoki reményeit továbbra is fenntartsa. Már a találkozó elején óriási fölénybe került a fővárosi együttes, Pantovic Nikola korán jelezte is, les miatt meg nem adott fejesgóllal, hogy mire lehet számítani tőle. A félidő derekán Varga Máté beadása után már szabályos gólt szerzett, majd a hajrában Lőrinczi Attila passzát is ő váltotta gólra, így két góllal vezetett a szünetben a vendégcsapat. A második félidőre nagyot változott a játék képe, a kispestieket többször is csak kapusuk parádés teljesítménye mentette meg a góltól. A 70. percben jobb oldalról érkezett labdát fejelt Kádasi István a vendég kapuba, így újra nyílttá vált a találkozó. A hajrára ennek köszönhetően elég paprikás lett a hangulat, emiatt négy percet rá is húzott a játékvezető. Az utolsó pillanatokban, gyors kontra végén Varga Máté döntötte el a mérkőzést, 3-1-re győzött az MFA. Kecskeméten fordított volt a forgatókönyv, ugyanis a vendégek nagyon nehezen melegedtek bele. A 8. percben, ennek köszönhetően, Csima Péter góljával még a hazaiak szerezték meg a vezetést. Ha minden így maradt volna, akkor az MFA vesztett pontokban előzött volna – de egy félidő még hátravolt. Szűk 25 percre volt szüksége a vendég gárdának ahhoz, hogy egy négyest rámoljon be a kapuba: sorrendben Tóth Tibor, Sárközi Norbert, Károly Bálint és Nagy Norbert (Fotó: pfla.hu) volt a gólszerző, így végül hátrányból fordítva aratott kiütéses győzelmet a Puskás Akadémia csapata. Az élen tehát semmi nem változott. A felcsúti srácoknak nincs más dolguk, mint győzni a Ferencváros ellen az utolsó fordulóban, és megvan a bajnoki címük. Az MFA szintén játszik a Fradival, majd a Békéscsabával is, de már nem teljesen a saját kezében van a sorsa.