2012-05-30 21:43
Díjeső
A már hagyományosnak nevezhető, tízedik alkalommal sorra kerülő Szatymaz Kupán a ifjúságitól a szenior korú versenyzőkig mindenki helyet kapott a mezőnyben.
Szabó András Az utánpótlás-korosztályt képviselő három versenyző nem akármilyen pedigrével utazott Szatymazra. Marjanovics Annamária diákvilágbajnokságon elért negyedik helyéért kapott oklevelén még alig száradt meg a tinta, Kelemen Dávid korosztályos rapid Európa-bajnoknak mondhatja magát, Szalaji Renáta pedig a hazai korosztályos ranglista ötödik helyezettje a nemzetközi szövetség honlapja szerint. A 16 résztvevővel hét fordulóban lebonyolított versenyen mind a hárman remekül szerepeltek, a felnőttek mezőnyében is megállták helyüket. Annamária egyedül a verseny győztesétől, Hajdú Istvántól kapott ki, 5,5 pontja (öt győzelemmel és egy döntetlennel) a harmadik helyre volt elég — édesapja, Marjanovics György mögött. Renáta négy győzelmével és három vereségével az ötödik helyen végzett, közvetlenül Dávid előtt, aki 3,5 pontot gyűjtött. Róla érdekes megemlíteni, hogy utolsó fordulóban a tornát nyerő Hajdú Istvánnal került össze, és nagy bravúrral sokáig tisztelőnnyel vezetett is ellene. A rutin azonban legyőzte az ifjúságot: a végjátékban egy hiba után Dávid azonnal mattot kapott. Jó teljesítményükért megkapták jutalmukat az ifjoncok: Annamária a dobogó alsó fokán végzett, s mivel a negyedik helyezett Sipos Kálmán a szenior díjat kérte, ezért Renáta és Dávid is egy-egy hellyel előrébb léphetett, így a negyedik, illetve ötödik helyért járó díjat vehette át.