UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2012-05-30 10:22

Három érem Dormagenből

A Német Nagydíj női nemzetközi versenyen, Dormagenben, két utánpótlás-korosztály is szőnyegre lépett: a kadetek mellett a juniorok is, mégpedig a felnőttekkel közös megméretésen. Az olimpiai szereplő Sastin Marianna aranya mellé a fiatalok egy ezüst- és két bronzérmet szereztek.

Sz. I. 

A dormageni közös felnőtt-junior mezőnyben a 48 kg-os és 18 éves Dénes Mercédesz folytatta ismerkedését a súlycsoport legjobbjaival. A negyeddöntőben bemutatkozhatott az azeriek világ- és Európa-bajnokának, olimpiai bronzérmesének, Marija Sztadniknak. A találkozás a neves ellenfél tusgyőzelmét hozta, de az érdi versenyző az ő „hátán” eljutott a vigaszágra, ahol – két győzelemmel – megszerezte a bronzérmet. Az ugyancsak 18 éves, zalaegerszegi Kőrösi Kitti három menetben elvesztette a helyosztót a lengyel Agnieszka Króllal szemben, és az ötödik helyen végzett. A kadet-korosztály versenyét érdekes lebonyolítási rendben rendezték meg, hogy a fiatalok minél többet birkózhassanak. Minden súlykategória mezőnyét két csoportra osztották, ahol a verseny a hagyományos rendszerben folyt, vagyis csak két vereséggel lehetett kiesni.

Ramóna ezüstöt nyert a kadetmezőnyben

Az 56 kg-ban Galambos Ramóna nem élt a lehetőséggel: veretlenül, négy győzelemmel egyenesen a döntőbe menetelt. Először megvert három svédet, Wallint 3:0, 4:0-ra, E. Johanssont 3:0, 7:2-re, majd Friedlundot 2:1, 2:0-ra, jól láthatóan nem takarékoskodva az akciókkal. A döntőbe jutást a német Herda elleni 2:1, 2:1 hozta meg az olimpiai szereplő Módos Péter klubtársának, a Hőszig-IsoteQ Szigetvári BSE versenyzőjének. De a fináléban a másik csoport győztese, a hazai szőnyegen birkózó Jenny Singer 2:1, 3:0-ra már jobbnak bizonyult nála. Egyed Zsanett és Szenttamási Noémi magyar rangadójával kezdődtek a 46 kg küzdelmei. Zsanett 1:0, 0:1, 1:0-ra nyert, majd további két győzelemmel és egy vereséggel szerezte meg a jogot, hogy bronzmérkőzést vívjon. Ott 2:0, 1:0-ra alulmaradt a fehérorosz Viktorija Savcsukkal szemben, így negyedik lett. Míg a 70 kg-ban 1:0, 4:0-re Németh Éva megnyerte az 5. pozícióért vívott helyosztót a lengyel Agata Tatar ellen.