UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-05-30 19:12

Pont és gól nélkül

A magyar U19-es válogatott utolsó mérkőzését játszotta Németország ellen Szerbiában, az Eb-selejtezős elitkörben. Tuboly Frigyes csapatának ezúttal sem sikerült a pontszerzés, így az utolsó helyen végzett a csoportjában.

Nagy-Pál Tamás A német korosztályos válogatott elleni találkozónak igazi tétje magyar szempontból már nem volt Szerbiában, igaz, azért jó lett volna rúgott góllal és egy vagy két ponttal befejezni az elitkört. Miután a házigazdák és a románok is győztek a Tuboly-legénység ellen, a továbbjutásra már matematikai esélye sem maradt. Annál inkább a németeknek, akiknek mindenképpen győzniük kellett legalább négy góllal, és emellett szurkolniuk, hogy lehetőleg döntetlennel érjen véget a szerb-román csata. Irigylésre méltó helyzetben ők sem voltak. A találkozó első 25 percében egyenlő ellenfelek voltak a magyar fiúk, ekkor viszont Lang Ádám összeszedte második sárga lapját, így mehetett zuhanyozni. Fokozta is a nyomást a vérszemet kapó német gárda, és a hajrában két perc alatt kétszer is betalált – Rankovic és Schulz volt a gólszerző -, így el is döntötte a mérkőzést. A második félidőre túl sok izgalom nem maradt, ugyanis közben a szerbek is kétgólos előnyre tettek szert a másik meccsen. Ezzel nagyon távoli lett a német továbbjutás is, a kedvvesztett játékosok nem is erőltették már különösebben a dolgot. A hajrában azért Füllkrug a harmadikat is bevágta, a vége így 3-0 lett ugyanúgy, mint a másik mérkőzésen. Ezzel a házigazda szerbek jutottak az Eb nyolcas döntőjébe, míg a magyar válogatott gól és pont nélkül végzett a csoport utolsó helyén.

Kapcsolódó cikkek

Zakóra zakó

Közte négy

Összeállt a csapat